Kúria: kell a jogegységi határozat
A Kúria azt követően adott ki közleményt, hogy Darák Péter elnök, valamint a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője, a Kúria Gazdasági Szakágának vezetője és tanácselnöke részt vett a Szegedi Ítélőtábla Polgári…
A Kúria azt követően adott ki közleményt, hogy Darák Péter elnök, valamint a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője, a Kúria Gazdasági Szakágának vezetője és tanácselnöke részt vett a Szegedi Ítélőtábla Polgári…
…megoldáshoz szükséges konkrét jogszabály-tervezetek elkészülnek, azok szakmai véleményezését a Kúria a szokásos eljárási rendben megteszi – áll a Kúria közleményében. A Kúria maga is átérzi a devizaperek társadalmi jelentőségét, ezért…
…tényezőnek a beszámításával összefüggésben. A Kúria megállapításai A Kúria megállapítja: a felperesek helytállóan hivatkoztak felülvizsgálati kérelmükben az infrastruktúra miatt alkalmazott +5% értéknövelő tényező jogsértő kirekesztésére. A Kúria megállapítja továbbá: az…
…alapján eltérő joggyakorlat kialakulása megállapítható-e” – olvasható a Kúria Sajtótitkárságának közleményében. Mint írták, „e felmérés eredményeként kerül a Kúria abba a helyzetbe, hogy döntsön esetlegesen jogegységi eljárás indításáról vagy más,…
…bányatelek jogi jellegű ingatlanok nagyságára és minőségére a felperes kutatási tevékenység engedélyezése iránti kérelme szempontjából téves. A Kúra megállapításai A Kúria megállapítja: a Tftv. rendelkezéseinek célja, hogy a termőföldek –…
Az igazságszolgáltatás hosszú távú elfogadottságának növelését nevezte a Kúria egyik céljának a szervezet elnöke, Darák Péter, aki szerdán számolt be a Kúria 2012-es tevékenységéről az Országgyűlésben….
…Megjegyezzük, hogy a Kúria a fenti jogértelmezéssel objektivizálta, ugyanakkor szűkítette is az egyéb helyzet fogalmát olyan tulajdonságokra, amik az egyén által nem befolyásolhatóak. Ugyanezen jogértelmezés alapján a Kúria nem fogadta…
…Kúria megkísérli „kinyitni az ablakot” a társadalomra és más intézményekre. Példaként említette, hogy a Kúria a gazdasági ítélkezés kapcsán vagy a gazdasági tárgyú bűncselekmények elbírálásakor a közgazdaság-tudomány szakemberei és eszközei…
…állt építkezni, és ebben csak édesapja betegsége, majd halála akadályozta meg. Az elsőfokú döntést helyben hagyó másodfokú ítélet ellen az ügyészség felülvizsgálati indítvánnyal fordult a Kúriához, és új eljárást kért….
…ezt a privilégiumot és lehetővé tette a Kúria eljárását. Ennek érdekében kezdte meg munkáját 2012. április 1-jén a Kúria háromtagú Önkormányzati Tanácsa (ÖT). Elnöke dr. Kalas Tibor, a Kúria közigazgatási-munkaügyi…