510 találat erre a kulcsszóra: Lőrinc László

2016. június 21.

Ombudsman: legyen választható az otthonszülés

Az ombudsman hivatala az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, Székely László egy civil szervezet beadványa alapján indított átfogó vizsgálatot és kért tájékoztatást az emberi erőforrások miniszterétől az otthonszüléssel kapcsolatban….

2016. június 20.

Három ütemben nő a bírók bére

Három ütemben, először már idén októbertől 5 százalékkal nő a bírák illetménye, majd jövő januártól és 2018 januárjától további 5-5 százalékos emelést kapnak – jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter….

2016. június 13.

Jogi érvelési és érveléselméleti konferencia

…László volt, aki az index.hu ügyvédje, emellett az ELTE jogi karának oktatójaként is szerepet vállal. Elmondta, a gyakorlati tapasztalatai is megerősítik abban, hogy a sajtóperek gyors reakciót kívánnak meg az…

2016. június 6.

Trócsányi: Magyarország fellép a gyűlöletbeszéd ellen

…táplálásával, a hivatalos politika szintjére emelésével kezdődött. Napjainkban a gyűlölet nem áll meg a szavak szintjén: brutális tettek, terrorcselekmények formájában szedi ártatlan áldozatait – tette hozzá Trócsányi László. A magyar…

2016. május 26.

Amerikai államtitkárral tárgyalt Trócsányi

A magyar-amerikai szövetségesi viszonyról, valamint a magyar igazságszolgáltatásról és alapjogvédelemről folytatott megbeszélést Trócsányi László igazságügyi miniszter és Sarah Sewall, az Egyesült Államok külügyminisztériumának civil biztonságért, demokráciáért és emberi jogokért felelős…

2016. május 17.

Huszonnégy vádlott az egri bundaügyben

…>> A vádiratból kiderült, hogy a nyomozóhatóság számára az eljárás során ismeretlen maradt annak az ázsiai személynek a kiléte, aki S. László elsőrendű vádlott megbízásából – a legtöbb meccs esetében…

2016. április 26.

18 év a jogállam és az Alkotmánybíróság szolgálatában

…hogy Sólyom László elnök afféle „politikai alapon” bekerültnek tartott. Ezt a feltételezésemet csak erősítette az a körülmény, hogy rögtön kiszignált rám két olyan ügyet, amelyekből egy kezdő alkotmánybírónak egy is…

2016. április 13.

A Házszabályon túl

…eljárások – Salamon László – Schanda Balázs: Az Országgyűlés ellenőrző szerepe Második félév, elmélyítő szemeszter – Horváth Attila – Soltész István: Házszabálytörténet – Bihari Mihály: Beszédjog vs. obstrukció, az Országgyűlés…

2016. március 18.

A fridzsider-szülők

…is magasabb náluk. Sokan drog- és/vagy alkoholfüggők (lásd Füredi–Németh–Tariska: A pszichiátria magyar kézikönyve, Budapest, 2003., 475–488. o.). A személyiségzavar mindegyikére jellemző Döme László szerint, hogy a személy a mereven ismétlődő,…

2016. március 13.

Sztárokkal tele a Müpa 2016/17-es programja

…be happy), és az afrikai zene megújítója, Salif Keita. A népszerű irodalmi estek, a Literárium vendégei a szezonban Esterházy Péter, Tolnai Ottó, Krasznahorkai László, Zeke Gyula, Markó Béla, Végel László…