Beatles-múzeum nyílik Egerben
…miskolci rock múzeum még csak terv, éppen egy esztendeje nyílt meg Angyalföldön a Magyar Rock Hírességek Csarnoka. A Radnóti Miklós Művelődési Központban nyolcszáz négyzetméteren valósult meg B. Tóth László DJ…
…miskolci rock múzeum még csak terv, éppen egy esztendeje nyílt meg Angyalföldön a Magyar Rock Hírességek Csarnoka. A Radnóti Miklós Művelődési Központban nyolcszáz négyzetméteren valósult meg B. Tóth László DJ…
…önállósodom. Először egy kis Madách téri helyiséget béreltem a nagynénémmel közösen, az volt egyben a műhelyem és a bolt is. Fél éve pedig a patinás Paloma házba tettem át a…
…fesztivál nevet is kiérdemeltük. Akár két napos is lehetne, annyi az új ötlet. A tavalyi azért is volt nagy siker, mert Kaszparov is eljött. Idén viszont sajnos Zsuzsi nem tudott…
…évadban például tizenegy bemutatót tartott a Zimányi Zsófia irányításával működő szalon, melyek csaknem mindegyike ősbemutató vagy magyarországi premier volt. Az ország legrangosabb színházi fesztiváljára, a Pécsi Országos Színházi Találkozóra két…
…Károlyt, a Sziget fesztiváliroda ügyvezető igazgatóját, aki elmondta az elemző cégnek, hogy a Sziget iroda évközben 50-60 embert foglalkoztat, de a fesztivál ideje alatt ez a szám 9000-re emelkedik. „A…
Deák tér, Városháza Park – fényligettel 2014-ben másodszor rendezik meg az Advent Budapesten téli fesztivált a Deák téren és a mellette fekvő Városháza Parkban. A Szabad Tér Színház Nonprofit Kft….
…a Sex, Drugs and Rock and Roll névre hallgat, és a szellemi tulajdonnal foglalkozik. Mi ezeknek az írásoknak a célja? Mire akarja felhívni az olvasó figyelmét? Azért publikáltuk ezeket a…
…és más fővárosi színházak, múzeumok. Idén is több nagy név szerepel a listán, mint Zubin Mehta, Eötvös Péter, Maxim Vengerov, Andreas Scholl vagy José Cura, a fesztivál azonban a klasszikus…
…például, milyen is egy tavaszköszöntő fesztivál Indiában – általában szó szerint, hiszen ilyenkor az indiai konyha fogásai sem hiányozhatnak. A rendkívül bőséges fővárosi programválasztékból nehéz kitűnni, de aki kitartóan keresgél,…
…Filmfestival Amsterdam) First Appearance – Fiatal rendezők versenyébe. Az IDFA a világ egyik legrangosabb, legelőkelőbb dokumentumfilm fesztiválja. Kevés magyar dokumentumfilm tud kilépni a nemzetközi piacra, a fesztivál lehetőség az alkotóknak,…