1113 találat erre a kulcsszóra: Menekültügyi joggyakorlat-elemző csoport

2016. február 26.

Pro Jure – szegedi joghallgatók a szegedi joghallgatókért

…beszélgettem a szervezet létrejöttéről, eddigi eredményeiről és jövőbeli céljairól. Először csak néhány hallgató kezdett elmélkedni arról, hogyan is lehetne kialakítani egy olyan csoportosulást, amely elősegíti a joghallgatók szakmai fejlődését, emellett…

2016. február 24.

AI: emberi jogi problémák vannak Magyarországon

…hatékony menekültügyi eljárás elől. A kormány, annak ellenére, hogy az EU decemberben kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, nyilvánvalóvá tette, hogy „nem akar részt venni semmilyen, a menekültek és menedékkérők helyzetén…

2016. február 18.

Nyolc és fél évet kapott az áfacsaló

Az egész országra kiterjedő csoport tagjai 2007 és 2010 között főként gabonát, emellett textilárut és járműalkatrészeket értékesítettek fiktív számlák alapján. A terményt, terméket előállító gazdák és gazdasági társaságok a forgalmi…

2016. február 11.

Gyakornoki program a Boschnál és Audinál

…idejüket, mint a Bosch csoport, vagy az Audi Hungaria Motor Kft. Hogyan néz ki a gyakornoki munka a két nagyvállalatnál, erről érdeklődtünk Somogyi Andrástól, a Bosch csoport humán erőforrás igazgatójától…

2016. február 8.

Migránsügy: 80 ítélet egy hét alatt

…foglalt ítélet anyanyelvükre fordítását. A szóvivő kitért arra, hogy az elmúlt héten a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra harminckét menekültügyi kérelemmel kapcsolatos beadvány érkezett. A folyamatban lévő ügyekben a bíróság…

2016. február 6.

Guttmann és Ancelotti

Hogy mi a közös a magyar Guttmann Bélában és az olasz Carlo Ancelottiban? Mindketten játékos pályafutásukat követően lettek sikeredzők, csapatukkal mindketten többször is elnyerték Európa legrangosabb trófeáját (a Bajnokcsapatok Európa-kupáját,…

2016. január 27.

Nők az „üvegplafon” árnyékában

…valamint leszögezi, hogy az anyaság, illetve terhesség okán tiltott a diszkrimináció. 8.§ Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt … l)…

2016. január 25.

Beszámoló a Kúria 2016. január 18-i Teljes Üléséről

…az eltérő joggyakorlat oka a jogszabályban van. Ebben az esetben javaslatot tesznek az adott jogszabály módosítására is. A Büntető Kollégium esetében a joggyakorlat-elemző csoport feladata annak vizsgálata, vajon milyen a…