Felmentett egy bírót Áder János
…meg, amely a tegnapi nappal lejárt – tette hozzá a törvényszék elnöke. Bicskei Ferenc, a törvényszék elnöke november 19-én azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól Varga József Tibor bírót, aki…

…hatályos törvényi, illetőleg alaptörvényi rendelkezés, amelyre a Kecskeméti Törvényszék illetékességét alapítani lehetne, ezért az ügy áttételéről határozott. A Kecskeméti Törvényszéket 2012-ben jelölték ki az eljárás lefolytatására. A törvényszék közleménye szerint,…
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, Handó Tünde felhívására ősszel statisztikai adatgyűjtés indult, amely szerint 2013. november 1-jén a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma első fokon 1521 devizahitellel kapcsolatos perrel foglalkozott,…
A Népszabadság csütörtöki számában megjelenteket megerősítve Bicskei Ferenc, a törvényszék elnöke elmondta: november 19-én azonnali hatállyal felmentett a munkavégzés alól egy bírót, aki nem tudta bizonyítani az elmúlt három évben…
…év hat hónap börtönbüntetést szabott ki a törvényszék, a döntést azzal indokolva, hogy a férfi többszörösen visszaeső, és halmazati büntetésként más, kisebb súlyú bűncselekményeiért is felelnie kell. A másodrendű vádlottra,…
A Fővárosi Törvényszék helyben hagyta a Pesti Központi Kerületi februári döntését, amelyben bűnösnek találta Liptai Claudiát és 150 napi tételnyi, naponként 7 ezer forintos pénzbüntetést rótt ki rá. Az eljárás…
A törvényszék a Területi Választási Bizottság 4/2013. (IX.25.) TVB. számú határozatát megváltoztatja és megállapítja, hogy Baja város 03. számú egyéni választókerületében a 2013. szeptember 22. napján tartott időközi önkormányzati választáson…
…P. Kft. a bejelentett székhelyén gazdasági tevékenységet nem végez. Az adóhatóság arra is hivatkozott, hogy a Hardimpex az érintett termékek beszerzésekor nem járt el kellő körültekintéssel. Fővárosi Törvényszék előtti eljárás…
…Budapest Környéki Törvényszék, a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, a Budakörnyéki Járásbíróság, illetve a Fővárosi Törvényszék Szabálysértési Csoportja, a Fővárosi Törvényszék Végrehajtó Irodája, valamint a Fővárosi Törvényszék Közjegyzői Irodája….