Megkedződött Kovács Béla pere
…az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) felvetése nyomán kivizsgált ügyben – a vád szerint a képviselő és három társa összesen több mint 21 ezer euró (több mint hatmillió forint) vagyoni…
…az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) felvetése nyomán kivizsgált ügyben – a vád szerint a képviselő és három társa összesen több mint 21 ezer euró (több mint hatmillió forint) vagyoni…
…volt már sikeres vádemelés Magyarországon az uniós költségvetést károsító csalássorozat miatt – mondta a legfőbb ügyész. Hozzátette ugyanakkor, hogy az OLAF-nak (Európai Csalás Elleni Hivatal) közigazgatási vizsgálatokra, illetve azok nyomán…
A közlemény szerint a javasolt módosítások pontosítják az OLAF rendelkezésére álló azon eszközöket, amelyek a közigazgatási vizsgálatok lefolytatására szolgálnak, azok hatékonyságának biztosítása érdekében. Ez különösen az ellenőrzésekre és vizsgálatokra, a…
…ügyet 2016. augusztusában az OLAF (Csalás Elleni Európai Hivatal ) robbantotta ki, mikor is azzal gyanúsította meg Le Pent, hogy uniós forrásokból alkalmazta 2009 és 2016 között a párton belüli…
Ibolya Tibor közleményében azt írta, hogy a Fővárosi Főügyészség az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése alapján indult bűnügyben 770 millió forintos uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt nyújtott be vádiratot…
…12-én közölte, hogy megkapta az OLAF jelentését, amely igazságügyi ajánlást tartalmaz, az ügy iratait a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező főügyészséghez továbbították. A Legfőbb Ügyészség közlése szerint az OLAF jelentése három…
…nyomozás, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolják és abban értékelik. Emlékeztetett: az OLAF 2012 óta 36 igazságügyi ajánlást és négy jelzést tett a Legfőbb Ügyészség felé. Az ajánlás az…
…ügyfelét dömpingellenes vámokkal kapcsolatban. Az innovatív érvelésnek köszönhetően két Kúriai döntés is született ügyfelünk pedig az OLAF jelentés ellenére elkerülte az utólagos fizetési kötelezettségeket, amelyek a teljes áruérték akár 120%-a…
…az unió csaláselleni hivatala, az OLAF és az uniós ügyészségi együttműködési szervezet, az Eurojust munkáját, mert ez utóbbiak egyéni büntetőügyekben nem jogosultak nyomozás vagy vádhatósági eljárás lefolytatására. Noha hatásköre a…
…szintű bűnüldözési erőfeszítéseket. Ki fogja egészíteni az unió csaláselleni hivatala (OLAF) és az uniós ügyészségi együttműködési szervezet (Eurojust) munkáját, mivel ez utóbbiak egyéni büntetőügyekben nem jogosultak nyomozás vagy vádhatósági eljárás…