Damoklész kardja IV.
…is hangsúlyozta, hogy még a bizonyítási eljárás előtt felhívták az ügyészség figyelmét a vádpontosítás szükségességére, és a bíróság utalt arra is, hogy a vád határai meglehetősen bizonytalanok. A vád ennek…
…is hangsúlyozta, hogy még a bizonyítási eljárás előtt felhívták az ügyészség figyelmét a vádpontosítás szükségességére, és a bíróság utalt arra is, hogy a vád határai meglehetősen bizonytalanok. A vád ennek…
…selejtezésére, levéltárba adására… megannyi problémás terület. Mire fordítja az ügyészség a pályázaton megnyert támogatást? Dr. Nagy Tibor: A Legfőbb Ügyészség „Ügyészségi eljárások elektronizálása” című sikeres pályázata eredményeként elnyert, részben az…
…alakult karrá. Állítólag kellett 3 évfolyam ahhoz, hogy karrá válhasson. Így ezen az egyetemen végeztem 1986-ban. 1986 áprilisától dolgoztam ügyvédjelöltként a ráckevei ügyvédi munkaközösségben. Amikor megérkeztem Ráckevére, április 1. napján,…
…Posta Beruházó- és Tervező Intézetben, majd ügyészként folytatta először kerületi ügyészségen, majd a Fővárosi Ügyészségen. 1993-tól a Magyar Köztársaság Legfőbb Ügyészsége Magánjogi és Közigazgatási Jogi Főosztályán ügyész, 1998–2000. között osztályvezető…
…VI. és VII. kerületi ügyészség vezető helyettese, majd 2005-től a Budapesti IV. és XV. kerületi Ügyészség vezetője. 2010 decembere óta a Legfőbb Ügyészség Kabinetjében büntetőjogi referens. 2003-ban szerezte meg az…
…– az ügyészség hovatartozását illetően – melyik szervezeti rendszer az, amelyik a legtöbb előnnyel és a legkevesebb hátránnyal jár? Első kérdésünk Nánási Lászlóhoz, hogy 1871-ben mi indokolta az ügyészség létrehozását?…
…ügyben végzett tevékenységem volt, aminek a tárgyalására a Legfőbb Ügyészségre 1996-ban történt kinevezésemet követően még 3 évig visszajártam. 1996 októberében kerültem a Legfőbb Ügyészségre, az Ügyészségi Nyomozások Osztályára, ahol az…
Az ügyészi szervezet és az ügyész polgári jogi felelőssége Európában címmel a hazai és a moldovai Legfőbb Ügyészség kétnapos konferenciát szervezett a Danubius Helia Hotelben március elején, amelyet az Európa…
…után a Ráckevei Járási Ügyészségen kezdtem el a pályámat, 1984 végén áthelyeztek a Fővárosi Főügyészségre, ahol 1992. év végéig különböző kerületi ügyészségeken dolgoztam. 1993. január 1-jén alapítottuk meg a Bárándy…
…így is mindent megtett, amit az akkori eljárási törvény megengedett, de mint mondtam, nem vonhatta el a vádat más bíróságoktól, mert az ügyészség dolga, hova nyújtja be a vádiratot. Felfüggeszteni…