Az ügyvéd elefántszerencséje
…mint a nagyapám, de a vért nem bírtam. Így kerültem hát 1937-ben az érseki akadémiára, ahol egykor apám is végzett. Ám az első három szigorlatot már a Szegedi Egyetemen kellett…
…mint a nagyapám, de a vért nem bírtam. Így kerültem hát 1937-ben az érseki akadémiára, ahol egykor apám is végzett. Ám az első három szigorlatot már a Szegedi Egyetemen kellett…
Bánhidi Istvánné dr. 1977-ben diplomázott a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Mindig a büntetőbírói pálya vonzotta. 1977-ben a Miskolci Járásbíróságon volt fogalmazó, majd 1978 és 1982 között…
…Tünde 1998-ban a Magyar Testnevelési Egyetemen szakedzői diplomát szerzett, majd 2006-ban a Szegedi JATE Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott. 2004–2005 a Parlamentben az Ifjúsági és Sportbizottság elnökének a tanácsadója, 2005…
…előadásában hangzik el Héja Domonkos vezényletével. A címszerepet a világhírű olasz basszbariton, Ruggero Raimondi énekli, Norinát Miklósa Erika alakítja. Szegedi Szabadtéri Játékok Méltán nevezhetjük vérbeli fesztiválnak a nyolcvanegy éves Szegedi…
…A Szegedi Ítélőtábla egy tavalyi döntésében kimondta: ha a jogviszony maga már létezik, az ezekből eredő jövőbeli, meghatározott ellenértékre vonatkozó követelés engedményezhető. Hasonlóan bizonytalan a bírói gyakorlatban a biztosítéki célú…
…szegedi paprikát hétféle minőségben dolgozzák fel őrleményként (különleges, csípősségmentes, csemege, édes-nemes, félédes, rózsa és erős). A csilit sok módon dolgozzák fel. A nálunk talán legismertebb őrlemény mellett szószok, folyékony ízesítők…
…jogtudományok művelőinek kapcsolatépítésében. Dr. Kiss Anna Dr. Fejes Zsuzsanna Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte el 2000-ben, majd a Kar Politológiai Tanszékén PhD ösztöndíjas doktori képzés keretében…
Minden sportágban a győzelemre játszanak – mondja az ötszörös világbajnok kenus, gyakorló szegedi ügyvédből egyik pillanatra a másikra a honatyává előlépett Bohács Zsolt. A fideszes képviselő erős riválissal, a szocialista…
…Ciceróval még 1996-ban, másodéves joghallgatóként kezdtem el komolyabban foglalkozni. A szegedi Lectum Kiadónál most megjelent kötet, mondhatjuk, másfél évtized munkájának eredménye. A politikai beszédek fordítása talán nem tart majd ennyi…
…a Szegedi Tudományegyetem professzorát, Hajdú Józsefet arról kérdezzük, hogy miért van szükség ebben a témában külön oktatásra a könyv mellett? Hajdú József: Az információs jogok gyűjtőfogalmába tartozó két jog, a…