Kevesebb az egy éven túli ügy
…a büntetőügyek 80 százaléka befejeződött 6 hónapon belül a Fővárosi Ítélőtáblán. Az ítélőtábla elnöke elmondta azt is, az első négy hónapban az ítélőtábla által hozott és megtámadott határozatok 57 százalékát…
…a büntetőügyek 80 százaléka befejeződött 6 hónapon belül a Fővárosi Ítélőtáblán. Az ítélőtábla elnöke elmondta azt is, az első négy hónapban az ítélőtábla által hozott és megtámadott határozatok 57 százalékát…
Börtönben marad Bene László, aki részt vett a Skála pénzszállítójának 1992-es kirablásában és három embert meggyilkolt – döntött a Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa….
…Törvényszék a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A védelmi fellebbezések folytán eljárt Pécsi Ítélőtábla ezt az ítéletet…
…A megismételt eljárásban a törvényszék – közelebbi indokolás nélkül – a Btk. értelemszerű alkalmazásával a kiszabott szabadságvesztésbe beszámította a korábban jogerős ítélet alapján kitöltött szabadságvesztést. A másodfokon eljárt ítélőtábla mellőzte…
Két újabb gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója szerdán a Czeglédy Csaba és társai ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyó ügyben….
…milyen aktusok vezetnek a követelés átruházásához, mutatkozott némi bizonytalanság a Fővárosi Ítélőtábla – más okból hatályon kívül helyezett – végzésének indokolásában. Egyrészről az ítélőtábla végzésének indokolása fontos dogmatikai tételt rögzít,…
…kérelmet a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság által a BÁH azon határozata tárgyában terjesztette elő, amelyben a hivatal elutasította az F. által benyújtott menedékjog iránti kérelmet, és megállapította, hogy F….
…börtönbüntetésre és „teljes vagyonelkobzásra”. A jogász úgy fogalmazott, a ki nem fizetett alvállalkozók nyolc évvel az eset után joggal várják el, hogy azok, akik „szétlopták a szegedi nagyberuházásokat”, elnyerjék méltó…
…amely megalapozatlanság a másodfokú eljárásban nem küszöbölhető ki, tehát az elsőfokú eljárás megismétlése szükséges” – közölte az ítélőtábla. A Fővárosi Ítélőtábla ítélete ellen további fellebbezésnek nincs helye – írták. (MTI)…
…Szegedi Járásbíróság által kiszabott öt és fél év büntetést. A vádlott 2003 decemberétől 2011 februárjáig ügyvezetőként irányított egy céget és egy másik vállalkozásnak is a vezetője volt. 2009. december 17-én…