1417 találat erre a kulcsszóra: Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

2013. május 23.

„Nem készültem rendkívüli állapotokra”

…kezdi, de az ELTE jogi karán fejezi be 1995-ben. 1998 óta praktizál ügyvédként, 2001 óta okleveles Európa-jogi szakjogász. 2002–2006 között a Magyarok Világszövetsége elnökségi tagja. 2004 augusztusa óta a Nemzeti…

2013. május 23.

Közhiteles adatok az ügyvédi munka szolgálatában

…ügyvédi kamarai tagságot is. A JÜB rendszer működésével összefüggésben a működtető szervek ügyfélszolgálati tevékenységet is ellátnak. Az elektronikus adatszolgáltatással kapcsolatban a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala E-közszolgáltatások Ügyfélközpontja látja…

2013. május 23.

Az ügyészi felelősségről szóló konferencia célja és előélete I. rész

…kezdeményezésünkre és szervezésünkben létrejött az Országos Hatáskörű Szervek jogi képviseleti vezetőinek állandó értekezlete. A tanácskozásokon részt vesz az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala, az Igazságügyi és…

2013. május 23.

A természet lágy ölén

…annál komplexebb, sokoldalúbb tevékenység – véli dr. Csizmadia László, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének elnöke. – Fő vonzereje a természet közelsége, a még élő tradíciók, a tárgyi, szellemi, kulturális…

2013. május 17.

Az Ab vizsgálhatja a nyugdíjfelfüggesztést

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közleményében pénteken azt írta: a nagyszámú panasz alapján folytatott vizsgálatában Szabó Máté ombudsman megállapította, hogy a közszférában dolgozó nyugdíjasok kettős juttatásának tilalmáról szóló rendelkezés szemben…

2013. május 7.

A cégek is készüljenek az új Ptk.-ra

…vagyonkezelési szerződés A kódex indokolása szerint a tulajdonosi pozíció és a tulajdon tárgyának hasznosításával, valamint az azzal való rendelkezéssel kapcsolatos döntéshozatal szétválasztása olyan gazdasági igény, amely a modern gazdaság egyik…

2013. április 18.

A reálbér-emelkedés évét éljük

…forint volt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 146 100 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 200, a szellemi foglalkozásúaké 189 000) forint volt…