636 találat erre a kulcsszóra: Tóth Ildikó

2013. május 23.

Rövid hírek

…hogy a gyakorlatban dolgozó szakemberek is könnyen értsék a nemzetközi pénzügyi szervezetek, illetve az Európai Unió statisztikai és egyéb elemzési rendszereinek nyelvezetét. A kötet előzményei között említette Tóth Gábor, a…

2013. május 23.

Búcsú Kiss Daisy-től

…fontos téma összegzésének szánta. Már nem foghattunk bele. Ebbe már nem. De azokat az értékeket, amiket tőle kaptam, ígérem, a kiadói munkámban továbbviszem. Bárki számon kérheti. Csizner Ildikó jogi főszerkesztő…

2013. május 23.

Támadnak a törpesünök!

…de nem helyesen foglalkoznak vele. Az össze-visszaszaporítás eredményezi például azt a több százezer kóborkutyát, amely az utcákon országszerte megtalálható. Pirka Ildikó az állam szerepét is erősítené: az oktatási rendszerbe is…

2013. május 23.

Harmadik típusú televíziózás

…megragadta a forradalmi lehetőség – ők 1947-ben Robinson Crusoe történetét alkották meg térhatásban. Az első nagyobb költségvetésű 3D-filmet, a Viaszbabákat a magyar származású André de Tóth rendezte 1953-ban, aki, a…

2013. május 23.

Az Első Magyar Ügyvédnap

…elnökségi tagja, Réti László a Budapesti és Tóth László a Vas Megyei Ügyvédi Kamara elnöke. Az ifjabb generációnak is kijutott az elismerésből. Az Országos Perbeszédverseny I. helyéért járó díjat Püski…

2013. május 23.

Újranyílt a Margitszigeti Víztorony

…szombat esténként a tágan értelmezett műfaj megannyi ágának jeles hazai képviselői szórakoztatják a közönséget. Július 28-án például Tóth Vera, a 2004-es Megasztár-győztes zenekara kíséretében bizonyítja, hogy a pop mellett a…