848 találat erre a kulcsszóra: Török Ferenc rendező

2013. május 23.

Tisztesség és megalapozott tudás

…szerzett az országgyűlési biztosok eljárásának alkotmányvédelmi jellege című értekezésével. 1999–2003 között megbízott előadó az ELTE ÁJK Büntetőjogi Tanszékén, 2004-től megbízott előadó, majd docens a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc…

2013. május 23.

„Mindig igyekszem megtalálni a helyes mértéket”

…Ferenc akadémikus, Horvát János, Wiesinger István televíziósok. Persze a jogászhallgatóké egy jobban szervezett csapat volt, így én például nagy szerencsével egyetemistaként az ELTE legendás Eötvös Klubjának az igazgatói székét is…

2013. május 23.

Egy segítő szempont

…főzni az illető. – Ezen klienseinknél a munkaerő-piaci érvényesülés szempontjából az idegen nyelv és a számítógépes ismeret a legfontosabb – veszi át a szót Török Réka, a foglalkozási rehabilitációs csoport…

2013. május 23.

A doktor úr Katmanduból jelenti

…jelentkeztem a színművészeti főiskola rendezői szakára, ahol egészen az utolsó fordulóig eljutottam. Hogy az örökbecsű Pelikán Józsefet idézzem, akkor még nem sejtettem, hogy egy színjáték statisztája leszek. Annak az öt…

2013. május 23.

Kamaszkorba lépett a közbeszerzési törvény

…majd egy felnőtt komolyságával alkalmazni a Kbt.-t, ésszerű jogértelmezéssel töltve fel a hiátusokat. dr. Török András Még cikkek a közbeszerzési törvényről: Közbeszerzési kerekasztal – A hirdetmények vizsgálata I. (ÜV 2008/12)…

2013. május 23.

Nagyvárosok horgász szemmel – II. rész

Hajro, a kalapboltos óvatosan emelt ki egy húszcentis pisztrángot a Szarajevó alatt megbúvó, török kori híd lábánál. A halat víz alá nyomva, sodrással szembe helyezve tartotta még egy kicsit a…

2013. május 23.

Európa-bajnok a magyar ügyvédválogatott

…értelemszerűen mindig sokan faggatják a maffia-jogesetekkel kapcsolatban. Még nem jelölték ki a 2011-es Eb helyszínét, várhatóan Spanyolország, Portugália vagy Németország lesz a rendező. A verseny iránt már érdeklődnek osztrák, svéd,…

2013. május 23.

II. Móri német nyelvű jogásztalálkozó

…diplomáciai szolgálatok és a hozzájuk forduló külföldi állampolgárok számára is. Dr. Bednár András, mint rendező és házigazda zárszóként megköszönte a kerekasztal-beszélgetés résztvevőinek a rendkívül érdekes, aktív és tartalmas hozzászólásokat. A…

2013. május 23.

Jubileumát ünnepelte az e|n|w|c tanácsadó csoport budapesti irodája

…ugyanis tavaly egy meghatározó, termelő egységgel rendelkező külföldi társaság kivonulásában segédkeztek. Dr. Berényi Ferenc, az ITD Hungary ausztriai szerződéses tanácsadója szerint a két partnerország befektetései további munkahelyeket generálnak és munkát…

2013. május 23.

Az emberi szabadságjog mint fertőző hit

…Olyan – az egykori demokratikus ellenzékhez tartozó – kiváló gondolkodókkal közösen, mint Solt Ottília, TGM, Kőszeg Ferenc és Kis János. Ők megőrizték szellemi integritásukat, részt vettek a rendszerváltó parlament munkájában,…