Orient expressz
Kínaiak építhetik meg a Liszt Ferenc repülőtérre vezető gyorsvasutat – jelentették be júniusban a kínai miniszterelnök budapesti látogatása után. Nem tudni, hogy ez a jármű sebesebb lesz-e a hazai kötöttpályás…
Kínaiak építhetik meg a Liszt Ferenc repülőtérre vezető gyorsvasutat – jelentették be júniusban a kínai miniszterelnök budapesti látogatása után. Nem tudni, hogy ez a jármű sebesebb lesz-e a hazai kötöttpályás…
…délutáni szekcióban Varga Zs. András a Jogi Képviseleti Önálló Osztály ügyésze a magánjogi felelősség elméleti hátteréről tartott előadást. A külföldi példák közül pedig megismerhettük a francia, a német és török…
…és az ügyészség közötti kötelékeket, erősítette az utasítási jogot, a szervezet függését. Ezért messzemenően jellemzőnek érzem a magyar büntető jogtudomány kimagasló alakjának, koronaügyésznek, Vargha Ferencnek 1907-ben az „Ügyészség és politika”…
…Egy átlagos évszámú Ferenc József ötkoronás kiváló tartásban 5–6 ezer forintért megvehető (1900, 1908), az 1906-os évjáratú jó tartásban is milliós tétel! Egy fülnyomos, kopott aranyforint nem ér sokkal többet,…
…a legtöbb esetben elfogadta ezt a harcmodort. Amikor azonban a bécsi kormány mégis a túlerőben levő fegyveres erejét vetette be, Deák Ferenc így összegezte a magyar politikai irányvonalat: „Mellettünk jog…
…mellőzött mindenféle eltévelyedést, és pszichológus szakértő szóba se került. (Megjegyzem, hogy elmeorvos szakértői véleménnyel sem találkoztam e jogeset kapcsán.) Tallár Ferenc a Jog és Irodalom kapcsolatáról szóló előadássorozaton hívta fel…
…a hetedik helyet érte el. Bényei Csenge 16 éves, a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban tanul. Négy éves kora óta énekel egyénileg, kórusban pedig néhány éve. – Óvodában kezdődött minden, imádtam…
…ismereteit tőle lestem el, szakmai tudása, embersége okán a mai napig szeretettel és tisztelettel gondolok rá. Talán a legtöbbet dr. Hoffer Ferenc ügyész kollegámtól tanulhattam, aki a Fővárosi Főügyészség Büntetőbírósági…
…hideg vizet tesznek, így a zacc gyorsabban leülepszik. Török kávét magunk is készíthetünk, de egy törökországi nyaralás során nem érdemes kihagyni. Az igaz, hogy nagyon édes, de egyben páratlan zamatú…
Dr. Török Ferenc 1935-ben született Csillaghegyen. 1957-ben az ELTE Jogi Karán diplomázott. Diplomájának megszerzése után a II. kerületi bíróságon volt fogalmazó, a XI. kerületi bíróság elnöki titkára, a XII. kerületben…