40 találat erre a kulcsszóra: Telekom

2017. május 11.

Nem csökkenték a hűségidőt a szolgáltatók

…a Vodafone, a Telenor és a Magyar Telekom. Az elektronikus hírközlésről szóló törvényhez a maximális hűségidő csökkentésére két kormánypárti képviselő nyújtott be módosító javaslatot, az indoklás szerint a fogyasztók kiszolgáltatottságának…

2017. február 27.

Megbírságolta a GVH a Telekomot

…hirdetés üzenete szerint a Telekom 4G mobilinternetet többen használják, mint a Telenor vagy a Vodafone 4G mobilinternet-szolgáltatását. A hivatal közölte, hogy a hirdetésben nem teljesült az ellenőrizhetőség követelménye. A Telekom…

2017. január 19.

Rekordbírságot szabott ki a GVH

A GVH csütörtöki közleménye szerint a Magyar Telekom Nyrt. 2014 októbere és 2015 júniusa között megjelent reklámjaiban nem tárgyilagosan vetette össze saját és versenytársai 4G mobilinternet-hálózatainak nagyságát. A versenyhivatal álláspontja…

2016. október 18.

Nemzetközi befektetés a jövőbe

…TMF Group, Magyar Telekom, NNG. Az együttműködő partnerek közül pedig kiemelendő még az Igazságügy Minisztérium és a Gazdasági Versenyhivatal. Az UIA-kongresszus kiemelkező jelentőségét jelzi, hogy annak fővédnöke dr. Trócsányi László…

2016. április 13.

Fut az iroda!

…olcsóbban nagyon nehéz, ha nem lehetetlen megvalósítani. Hol érdemes elindulni? 31. Telekom Vivicittá Városvédő Futás – Félmaraton, 10 km, 7 km Telekom Vivicittá Városvédő Futás Kecskemét Telekom Vivicittá Városvédő Futás…

2015. június 5.

Gyakornoki program a Magyar Telekom csoportnál

Mióta és hogyan indult a gyakornoki program a Magyar Telekomnál? Több mint 10 éve folyik nálunk a gyakornokok bevonása különböző szakterületekre. Kezdetben még csak néhány tucat, az utóbbi években több,…

2013. július 1.

Olcsóbb a roaming az EU-ban

…az okostelefonjukat aktívan internetezésre is használókra. A Magyar Telekom Travel & Surf elnevezésű roaming adat-díjcsomagjaiban nyújt nyári akciós kedvezményt július 1-jétől augusztus 31-ig. Az M csomag a promóció ideje alatt…

2013. június 10.

Jobban teljesít a sokszínű munkahely

…Magyarország Kft., K&H Bank Zrt., Magyar Telekom Nyrt., Nestlé Hungária Kft., Nyírségvíz Zrt., Provident Pénzügyi Zrt., Unilever Magyarország Kft. Idén először KKV külön díjat is kiosztottak, melyet a Rati Kft….