Ayurveda
…alkalmazzák máig is. A testi, szellemi és lelki egyensúly a méreg- és a salakanyag eltávozása után ismét helyreáll, tehát újra harmóniában érezhetjük magunkat. Az Ayurveda igen nagy hangsúlyt fektet az…
…alkalmazzák máig is. A testi, szellemi és lelki egyensúly a méreg- és a salakanyag eltávozása után ismét helyreáll, tehát újra harmóniában érezhetjük magunkat. Az Ayurveda igen nagy hangsúlyt fektet az…
…1 rb több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, 2 rb lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette és 1 rb gondatlanul elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt emeltek vádat. Sok mindenre…
…szabálya, a gyermeket tehát a Tanács rendelete alapján is ki kell hallgatni. Hivatkozom arra, hogy az 1952. évi III. törvény 169. § (1) bekezdése szerint azt, akitől testi vagy szellemi…
…jogászként is elkötelezetten dolgozik azon, hogy a jogszabály ismertté váljon az érintettek körében, illetve a kapcsolódó jogszabályok szükséges módosítása is megtörténjen. Provance, Toszkána vagy egy osztrák gazda vendéglátása mindannyiunkban maradandó…
…páciensnek, amely két-három hónap alatt fokozatosan kiürül a szervezetből, így azt állandóan meg kell újítani. Ezzel tehát az elkövető nem szenved maradandó testi károsodást, azonban olyan – egyénileg változatos –…
…Testi tünetei a máj működési zavara miatti piros arc, gyomorvérzés, remegés, izzadás, elvonási tünetek. A társfüggőség olyan gyenge, dependens személyeknél alakulhat ki, akik nem tudnak önállóan működni, képtelenek dönteni, és…
…képes maradandó alkotásokra – lásd például az Oscar-díjat is kapott misztikus Tigris és sárkányt – és az orosz filmes hagyományokat sem kell eltemetni. A közelmúltban bemutatott Mongol című német–kazahsztáni–orosz–mongol filmdráma…
…ha legalább az elhúzódó családjogi perekben a mediáció eredményes módszere gyakrabban kerülne előtérbe. A válóperes ügyek elhúzódásának legnagyobb áldozata mindig a vétlen gyerek, de ne feledkezzünk meg a szülők testi…
…ezer forintot kóstál. A szervezők – Szinetár Miklós részvételével – úgy állították össze a vetítéssorozat darabjait, hogy azok előadásai maradandó élményt nyújtsanak a legigényesebb operarajongóknak, ugyanakkor a műfajjal ismerkedőknek is…
A nagy felelősséggel és stresszel járó munkához elengedhetetlen, hogy testileg és lelkileg egyensúlyban legyünk. A megfelelő fizikai aktivitás, a sport, a rendszeres mozgás a feszültség levezetésére is alkalmas, valamint hozzásegít…