1316 találat erre a kulcsszóra: büntető anyagi jog

2016. szeptember 7.

Betekintés a kodifikáció „kulisszatitkaiba”

…uniós jogi szakterületen dolgozott, számos jogterület jogharmonizációjával foglalkozott (versenyjog, fogyasztóvédelem, igazságügyi együttműködés, szellemi tulajdonjogok, áruk és szolgáltatások szabad mozgása). Magyarország EU csatlakozása után a Gazdasági Versenyhivatalban folytatta pályáját, legutolsó beosztásában…

2016. augusztus 22.

Zeneművek online szerzői joga

…előállítóit is. Ezek a jogosultak engedélyezési jogaikat jellemzően egyedi jogkezelés útján gyakorolják, de például Magyarországon az előadóművészek ilyen jogaikat közös jogkezelés útján is érvényesítik. A kjk.-törvény második részének szabályai azonban…

2016. augusztus 16.

Fogalmazói állásokra lehet jelentkezni

…valamennyi ügyszakban gyakorlatot szereznek: közreműködnek a büntető, a polgári, a közigazgatási és munkajog területén első- és másodfokú bírói munkában, megismerik a cégbíróság munkáját, az ügyfélszolgálati irodák, kezelőirodák működését, határozattervezeteket szerkesztenek,…

2016. augusztus 3.

Interjú egy embercsempésszel- „munka” közben

…más, médiában dolgozó szakember nem lesz később egy esetleges jogalkalmazói önkény áldozata, munkavégzése miatt. E dolgozat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat…

2016. július 26.

Figyelni kell üdülési jog eladásakor

…fogyasztók rendszerint az üdülőhasználati jog továbbértékesítéséért cserébe nagy összegeket fizetnek be, később viszont a fogyasztó nevén marad az üdülési jog, tehát fizetnie kell annak terheit, miközben a korábban befizetett pénzét…

2016. július 21.

Kiadni vagy sem, ez itt a kérdés

…a jogsértő beazonosításra kerülhessen. Eszerint a szerzői jogi jogosult a jogsértővel szemben követelheti, hogy a jogsértő szolgáltasson adatot a jogsértéssel érintett dolgok vagy szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében résztvevőkről, a…

2016. július 15.

A fiatalkorú terhelt az ügyész előtt

…alapvetően tudományos jellegű, de a kiadványban helyet kap a joggyakorlat- és jogesetelemzés, szakmai fórumok is. Megrendelés >> A gyermekvédelmi intézkedések Az eljárása során a büntetőügyben eljáró ügyész észlelhet kiskorú veszélyeztetésére…

2016. július 14.

A gyermek mint terhelt a nyomozás során

…(gyanúsítotti kihallgatás, vádemelés, jogerős ügydöntő határozat) értesíti a Legfőbb Ügyészség Gyermek- és Fiatalkorúak Bűnügyeinek Önálló Osztályát. Jogforrás: A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi…