835 találat erre a kulcsszóra: büntetőeljárási kódex

2013. május 23.

Kell-e nekünk Európa? II.

…Alapvető követelmény lehetne a minimum „jó” szintű szakvizsga bizonyítvány, valamint a legalább 5 éves, kifejezetten a büntetőeljárási jog területén szerzett gyakorlat, és ezt igazolnia is kell, továbbá az európai uniós…

2013. május 23.

A legjobb védőbeszédek a perek alatt születnek

…a perek alatt születnek”. Ez most is így volt. Ám a versenyben mindössze húsz perc állt egy-egy versenyző rendelkezésére, szemben a hatályos büntetőeljárási törvénnyel, mely alapján a védőt nem lehet…

2013. május 23.

Bűnbe esett irodalmi hősök

…kultúra drasztikusan szakított a klasszikus világ erkölcsiségének egész modelljével. A kereszténység – Foucault szerint – egyetemes erkölcsi kódexet alakított ki, s a diktátumok egyre inkább a nemiség igazságára összpontosultak. Míg…

2013. május 23.

Bűnös vagy ártatlan?

…lett volna-e jobb az a rendszer, amit 1998-ban, az új büntetőeljárási törvény megalkotásakor gondoltak ki, mely szerint az eljárás egy kontradiktórius rendszerre épült volna: a keresztkérdéses rendszerben a vád bizonyította…

2013. május 23.

Kell-e nekünk Európa? I.

…ezzel a legitim állami erőszak egyik eszközét. Ha már nem lehet egységes európai büntetőjogi kódex, akkor kompromisszumos megoldásként a tagállamok a hazai büntető jogszabályaik közé ékelték az EU pénzügyi érdekeit…

2013. május 23.

CompLex Reggeli

…családjogi kódex, utóbbira a vagyontárgytól függően más jogági szabályok (a Gt., a szövetkezeti törvény stb.) irányadóak. A belső jogviszonyban a házastársak osztatlan, közös tulajdonszerzése nemcsak a Ptk. szerinti tárgyakra terjed…

2013. május 23.

A sportjog ügye fontosabb a személyes ambícióknál

…kénytelen lesz minden – az olimpián részt venni kívánó – ország a belső jogában ezt megjelentetni mint pl. a WADA kódex esetében történt. Van néhány elkötelezett ember, akinek szíve csücske…

2013. május 23.

Sztárügyvéd az, akit a média azzá tesz

…sűrűn változtatják. Nagyon hosszú ideje volt rá igény, hogy egy új büntetőjogi anyagi kódexet és egy új büntetőeljárási kódexet alkosson a jogalkotó, de sajnos e téren koncepcionális lépéseket nem látok….