A Porsche tolvajok nyomában
…létre bűnszervezet.[Btk. 459. § (1) bekezdés 2. pont] Bűnszervezet akkor jön létre, amikor van egy három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja ötévi vagy…
…létre bűnszervezet.[Btk. 459. § (1) bekezdés 2. pont] Bűnszervezet akkor jön létre, amikor van egy három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja ötévi vagy…
…lemondás mellett a jogalkotó létrehozta a különös lemondási szabályokat is, melyek a bűnszervezet keretei között bűnöző terheltre vonatkoznak abban az esetben, ha a nyomozás folyamán együttműködött a hatóságokkal, de a…
Bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette és más bűncselekmények miatt nyolc külföldi és nyolc magyar állampolgár ellen emelt vádat a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség – tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. Négyessyné…
…szocialista főpolgármester-helyettesét és 14 társát folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vád szerint a Hagyó Miklós…
…erőforrások, szakértők bevonására, melyek pénzben mérhető segítséget jelentettek a vállalatnak. Egy 2007. január 21-én kelt e-mail-sorozatra hivatkozva aláhúzta: az a vádhatóság álláspontjával ellentétben nem Antal Attila bűnösségét és a bűnszervezet…
…Istvánné és társai pénzért elintézték a vizsgázóknak, hogy megfelelő nyelvtudás nélkül is kapjanak nyelvvizsga-bizonyítványt. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség vádirata szerint mintegy tíz éven keresztül működött a bűnszervezet, amelynek felszámolása 2013…
…21-én mondhatják el perbeszédüket. A bíróság tervei szerint a vádlottak január 13-án szólhatnak az utolsó szó jogán. Hagyó Mikóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét és 14 társát folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen…
A bűnszervezet esetén alkalmazandó megemelt büntetési tételkeretben fegyházbüntetést kért Hagyó Miklós elsőrendű vádlottra és hét társára perbeszédében az ügyész az egykori szocialista főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen, a Kecskeméti Törvényszéken…
…a védői perbeszédek november 26-án kezdődnek és előreláthatólag december 21-ig tartanak. Hagyó Mikóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét és 14 társát folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés…
Homonnai János a Hagyó Miklós és 14 társa ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalásán perbeszédében azt mondta: a jelen ügy bűnszervezete „nem tipikus bűnbanda”, ahol egy főnök karizmatikus…