551 találat erre a kulcsszóra: első házasok kedvezménye

2013. május 23.

Stein Aurél kalandtúra, Afganisztán 2003 – I. rész

…információval, hogy a jegyet átvehetjük az isztambuli repülőtéren. Látszólag minden akadály elhárult az utazás előtt, úgyhogy kéttagú mikroexpedíciónk 2003. augusztus első hetében a nem csekély súlyú táblával elindult Afganisztán felé….

2013. május 23.

Damoklész kardja IV.

…az első rendű vádlott védője, természetesen sikerként éltem át a védencem felmentését. Az első fokú tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás végén már látható volt, hogy a vádpontok elolvadnak, és úgy érzem,…

2013. május 23.

Újdonságok a Genfi Autószalonon – címszavakban

Volvo V40 A vadonatúj Volvo V40 kimagasló vezetési dinamikával büszkélkedhet, köszönhetően annak, hogy a Volvo mérnökei a fejlesztés során a lehető legtöbb szempontot figyelembe vették. A motorválaszték a Volvo első,…

2013. május 23.

Eredményesen a felszámolási eljárásban VI.

…eredményezheti, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú eljárásban már előadottak figyelembevételével bírálja felül az elsőfokú határozatot. A fellebbezésnek érdemi vizsgálat nélkül való elutasítására ilyen esetben nem kerül sor. A beérkezett…

2013. május 23.

Európa-bajnok a magyar ügyvédválogatott

…első osztályú teniszező, ifjúsági válogatott. 12 évesen párosban korosztályelső volt Taróczy Balázzsal az oldalán. A Bp. Honvéd és a BEAC egykori versenyzője, a kilencvenes években kétszeres magyar jogászbajnok. Szakterület: gazdasági…

2013. május 23.

Szolgáltatok és szolgálok

…első államvizsgán, míg a gyakorlat során csak az előbbit veszik figyelembe. A német jogi szakvizsga megszerzése után két évig Németországban dolgozott ügyvédként, melynek során elsődlegesen gazdasági joggal és adózási kérdésekkel…

2013. május 23.

Egy fényféltő jogász

Dr. Szánthó Őrsike jogi tanulmányait Budapesten az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán folytatta, ahol harmad-és negyedéven évfolyamelső a mintegy négyszáz tagú évfolyamon. 1999-ben doktorált „summa cum laude” eredménnyel. Szintén 1999-ben felvételt…

2013. május 23.

Abbázia, Adria Nizzája

…A középkorban még lakatlan vidéken bencések alapítottak kolostort a XIV. században, mégis, szinte lakatlan volt e vidék a XIX. század első feléig, amikor a közeli fiumei kikötő megépülését követően a…

2013. május 23.

A Be. reformja, avagy a jogalkotó sohasem pihen? – II. rész

…első részéből, akkor ez azt is jelentheti, hogy ellenőrizetlenül marad a nyomozás egyik szakasza. Mivel a múlt megismerése, a valóság kiderítése áll minden eljárás középpontjában, és ennek legnagyobb biztosítékát én…

2013. május 23.

Adatvédelem és információszabadság a gyakorlatban

…írás, amely a két területet, úgymint a magánszféra védelmét (adatvédelem) és a közügyek átláthatóságát (információszabadság) egységesen jelentette volna meg, kitérve az említett témák elméletére, illetve gyakorlatára is. Első beszélgetőpartnerünk Jóri…