A Kínai Híd Verseny
…különböző tájain élőket. Magyarországon május 8-án rendezték a megmérettetés hazai fordulóját, amelyen Viki lett az első, így ő mehetett ki Kínába a magyar színeket képviselni. Viki az összetett pontozású, hónapokon…

…mindig is izgatta az alkotókat, hogy miként érhetik el legjobban a térhatást. Már az első mozgófilm, noha fekete-fehér és néma volt, elkészült háromdimenziós változatban is. El lehet képzelni, hogy a…
…megjelenés nélkül mi is nehezen tudunk szponzort találni. Mi volt az első hajó, amire vissza tudsz emlékezni – és mi az, amit a legszebbnek tartasz? Az első, ami bennem maradt,…
A Legfelsőbb Bíróság dísztermében rendezték meg 2008. november 29-én az első Magyar Ügyvédnap szakmai programját. Az élénk sajtóérdeklődéssel kísért esemény jelentőségét mutatta, hogy az ügyvédkollegák mellett megjelentek az állami és…
…komoly járvány megelőzésére. 1918-ban erről nem is álmodhattak 1918, az első világháború végjátéka. Ez a világ addigi legrémesebb háborúja, már ötödik éve tart, és gépfegyverek, légierő, vegyifegyverek – számos, tömegméretben…
…testi sértés hivatkozott vegyes bűnösségű alakzata, vagy az emberölés privilegizált esete helyt nem foghatott magatartásuk megítélésekor.” (Részlet az első fokú ítélet indokolásából. 143–144. o.) Riportsorozatunk első részében beszélgetőpartnerünk dr. Ormay…
…titkárságvezető asszonnyal, közben mind a ketten párhuzamosan tárgyaltunk. Részben másodfokú büntető tárgyalásokon voltam előadó bíró, részben első fokú ügyeket is kaptam. Számomra a megyei első fokú ítélkezés jelenti a szakma…
A január–márciusi átlagérték szerint 509 ezer állástalan volt hazánkban, ami 11,8 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg. Félmilliót meghaladó állományt csupán két alkalommal, 2012. első negyedévében, illetve az elmúlt év decemberétől…

…köre és az időtényező A termékdíj esetében is fontos az időbeliség. Ha van első belföldi forgalomba hozatal és első saját célú felhasználás, ezek közül arra (és annak) kell fizetni a…