762 találat erre a kulcsszóra: felmondás közlése

Lefoglalhatók-e a korai védői titkok?
2023. december 19.

Lefoglalhatók-e a korai védői titkok?

…bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható státus után lehet érvényesen adni. Ezen álláspont szerint az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bek. szerinti „büntetőeljárás alá vont”-státus pillanata a gyanúsítás közlése. (Korábbi ügyészségi álláspont.) A…

A földbérleti díj módosításának szabályai
2023. november 23.

A földbérleti díj módosításának szabályai

…is kell a kérelemhez. Ha az ellenérdekű fél nem ért egyet a kezdeményezéssel, két dolgot tehet: i) felmondhatja a haszonbérleti szerződést, vagy ii) bírósághoz fordulhat. A szerződés felmondására a módosítási…

Az iratbetekintés lehetősége és korlátai a joggyakorlat tükrében
2023. november 14.

Az iratbetekintés lehetősége és korlátai a joggyakorlat tükrében

…ajánlatkérő azon határozata is megtámadható, amely megtagadja az ajánlatban szereplő bizalmasnak vagy gazdasági, illetve üzleti titoknak minősített információk versenytárssal való közlését.[21] Ez pedig azt is jelenti, hogy az ajánlatkérőt abból…

2023. november 9.

Az adótörvényeket és a globális minimumadót tárgyalja a Parlament

…feletti bevétellel rendelkező vállalatcsoportokra vezeti be az új adóterhet. A Pénzügyminisztérium közlése szerint a javaslat fontosabb alapelvei, hogy a Magyarországon keletkezett jövedelem csak Magyarországon adózzon, a beruházások kedvezményben részesülhessenek. A…

Az európai büntetőjog gyakorlata 4.
2023. november 7.

Az európai büntetőjog gyakorlata 4.

…álló gyakorlati tapasztalatok alapján a szükségesség és arányosság kérdéskörének megítélésénél, ha az eljárás a terhelt távollétében lefolytatható, és az európai nyomozási határozat kibocsátása csupán a megalapozott gyanú közlése érdekében történt…

Üzleti titok védelem, a prosperáló működés záloga
2023. november 7.

Üzleti titok védelem, a prosperáló működés záloga

…védelme érdekében általában elvárható magatartás tanúsítást írja el a jogalkotó, ez a gyakorlatban aktív, következetes magatartást jelent. Egy gyakorlati példa: egy esetben a felmondás alatt álló és munkavégzés alól felmentett…