Együttműködést kötött az NMHH és a HÉT
Azt írták, hogy a két szervezet a folyamatos tudományos és szakmai konzultációk mellett – többek között – a fogyasztói tudatosság erősítését tűzte célul. Koltay András, az NMHH elnöke a megállapodás…
Azt írták, hogy a két szervezet a folyamatos tudományos és szakmai konzultációk mellett – többek között – a fogyasztói tudatosság erősítését tűzte célul. Koltay András, az NMHH elnöke a megállapodás…
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) következetesen és visszatérően hangsúlyozza az ügyvédek kiemelkedő szerepét az emberi jogok érvényesülése kapcsán: „A Bíróság többször megállapította, hogy a jogi szakma tagjainak üldözése és…
…egységes, a személyhez fűződő és a vagyoni jogok sérelme esetén egyaránt alkalmazandó polgári jogi jogkövetkezményeit. A Btk. pedig két tényállásban szabályozza a szerzői (és szomszédos) jogok megsértésében is megnyilvánuló magatartások…
…hogy az adatbázis szerzői jogi vagy kapcsolódó jogi védelme sem érinti a tartalmi elemeken fennálló egyéb jogokat. Ez azt jelenti, hogy ezen jogok az adatbázis Szjt. szerinti jogosultját is kötik,…
…jellemzők és jogszabályi környezet esetén is közvetlenebbül biztosítják, hogy a TikTok kommunikációja javuljon, illetve a TikTok jellemzőit a magyar fogyasztók valóban megismerjék, és így tudatosabb fogyasztói döntéseket hozzanak a szolgáltatással…
…preambulumbekezdés]. [Védelmi idő irányelv – 2006/116/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv – a szerk.] A szerzői vagyoni jogok – amelyeknek a személyhez fűződő jogokkal közös gyökereik vannak – a dolgokra…
…megváltozott fogyasztói szokások, a digitalizáció hatásai, a fogyasztók eltérő védelmi szükségletei és a globalizált piaci folyamatok kényszerítenek ki. Az Európai Unió a fogyasztóvédelmi joganyag harmadik nagy átvilágítását is elvégezte és…
…területeken is meghatározó lapnak kerül egyre inkább a címlapjára a zöld állításokkal kapcsolatos hírek garmadája. Fogyasztói elvárások Az utóbbi időben jelentősen megváltozott a fogyasztók hozzáállása is. Ez abban is mérhető,…
…jog vonatkozik a nem anyagi formában való műfelhasználás esetére is, így nyilvános előadásnál és a nyilvánossághoz közvetítésnél is [alapja a fentebb tárgyalt Szjt. 12. § (4) bekezdés is]. E jogok…
…Uniós polgár mindenki, aki valamely tagállam állampolgára. Az uniós polgárság kiegészíti és nem helyettesíti a nemzeti állampolgárságot. (2) Az uniós polgárokat megilletik a Szerződések által rájuk ruházott jogok, és terhelik…