Előzetesben egy kettős gyilkosság gyanúsítottja
Járási Dóra tájékoztatása szerint a bíróság döntését az ügyész, a vádlott és a védő is tudomásul vette, így a végzés jogerős. A bíróság álláspontja szerint mivel az N. N. által…
Járási Dóra tájékoztatása szerint a bíróság döntését az ügyész, a vádlott és a védő is tudomásul vette, így a végzés jogerős. A bíróság álláspontja szerint mivel az N. N. által…
…idő. A tanulmány szerzője: Szigeti Edit Források, felhasznált irodalom – Lantos Edit Igényérvényesítés a gazdasági társaság mögöttesen felelős tagjával szemben II. Céghírnök XVIII. évf. 12. sz. 2008. december, 10. o….
…a leginkább azt a két helyi, azaz Győr-Moson-Sopron megyei népballada alapjául szolgáló gyilkossági történetnek jogi dokumentumait, jogi hátterét ismerik, amely Dely Mári halálát és a péri országúton elkövetett kettős rablógyilkosságot…
…szűkítették, jogkörük jelentős részét pedig a törvényszékekhez utalták. Bevezették a gyorsított bűnvádi eljárást: a statáriumot is. Mindez a hűtlenség, lázadás, gyilkosság, szándékos emberölés, a közegészség ellen halál okozásával elkövetett bűntettekre,…
Ártatlannak mondott ki a bíróság hétfőn egy kínai férfit, akit 18 évvel korábban erőszak és gyilkosság vétkében bűnösnek találtak, s az észak-kínai Belső-Mongóliában végrehajtották rajta a halálos ítéletet.A friss verdiktet…
…olyan pólót visel, amelyen a három életfogytiglanra ítélt vádlott fényképe alatt a Hősök felirat olvasható. Azt, ahogyan az egyik gyilkosság helyszínére kiérkező mentősök, tűzoltók képtelenek válaszolni arra, miért nem próbálták…
Az elnök a Szegedi Ítélőtábla bátmonostori hármas gyilkosság másodfokú eljárását felfüggesztő döntésére reagált. A táblabíróság múlt csütörtökön felfüggesztette a másodfokú eljárást a bátmonostori hármas gyilkosság ügyében, és az Ab-hoz fordult,…
…ment a lőtérre társával fegyvert rabolni, de ölni nem akart. A lőtéri gyilkosságot megelőző két évben már lopásokat és két fegyveres rablást is végrehajtó fiatalokról szólva a bíró megemlítette, korábbi…
A több mint másfél évtizeddel ezelőtti gyilkosságra az ügyészség szerint Portik Tamás adott utasítást. Az ügy hátterében kölcsönügyletekkel kapcsolatos elszámolási vita állhatott. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket. A…
…szabadságra bocsátás lehetőségét (whole life order). A fellebbviteli bíróság 2009. június 25-én elutasította felülvizsgálati kérelmét, megállapítva, hogy a gyilkosságért már elítélt, különös visszaesők esetében a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés (TÉSZ) megfelelő…