Streetball
…és így egészségesebb lesz a jövő nemzedéke. És egyre többen látják ennek reklámértékét is. – Az egyetemeken a HÖK (Hallgatói Önkormányzat) feladata a sport célra fordított pénzek elosztása. Jelenleg ez…
…és így egészségesebb lesz a jövő nemzedéke. És egyre többen látják ennek reklámértékét is. – Az egyetemeken a HÖK (Hallgatói Önkormányzat) feladata a sport célra fordított pénzek elosztása. Jelenleg ez…
…hatályos törvénytől eltérően kívánja szabályozni a munkavállaló vétkes kötelezettségszegését, fegyelmi felelősségét. Az egyik legfontosabb változás, hogy az eddigi szabályozástól eltérően nemcsak a kollektív szerződés, hanem a munkaszerződés is megállapíthat hátrányos…
…Azt is hozzátenném, hogy a tehetséggondozás keretében kiemelt szakmai támogatást kívánunk nyújtani a hallgatói tudományos szerveződéseknek, közösségeknek, valamint ki szeretnénk venni a részünket a tehetséges joghallgatók különböző tudományos és szakmai…
…akarta szüntetni az ENA-t, de ez nem sikerült neki sem. Említene azért néhány miniszterelnököt, akik az iskola hallgatói voltak? Lionel Jospin, Laurent Fabius és Alain Juppé. Az elsőnek említett Jospin…
A „Jogi Fórum Jogerő Állásbörzét” idén negyedik alkalommal rendezték meg az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának hallgatói. A rendezvény sikerét mutatja az is, hogy már nem csak a végzős, hanem…
…magyar jogászképzésben? A hallgatói érdeklődés ellenére kevéssé: néhány fakultatív tárgy és speciális kollégium formájában. Mondhatni: a Gutenberg-galaxis fénye igen haloványan vetül a hazai jogászképzésre. Kerülje a patetikus kifejezéseket! Nevezze meg…
…kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Az egyetemi hallgatói időszak alatt nyújtott kiemelkedő tudományos tevékenység elismeréseként 2007-ben Domokos Lajos Díjban részesült és a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Polgári eljárásjogi tagozatában I….
…Állam- és Jogtudományi Karára felvételiztem, tízszeres túljelentkezés volt a felvehető hallgatói számhoz képest. Ez azonban nem csökkentette a lelkesedésem és első próbálkozásra felvételt is nyertem. Az egyetem egy részét ügyészségi…
…hogy letehesse a majdani szakvizsgáját. Ez a mennyiség viszont óhatatlanul a minőség rovására megy. Pataky Csaba szerint ezen az egyetemi felvételi szigorításával, a hallgatói létszám korlátozásával lehetne segíteni. Kálmán Attila…
…Ennek átadása a verseny nyitányát is jelentette. Sas Beatrix és Schwartz Csilla a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának IV. éves hallgatói. Idén őket érte a megtiszteltetés, hogy…