Körön kívül
…az iskolában folytatódik és tetten érhető bárhol, ahol emberek csoportban élnek és dolgoznak. Sokszor nincs is más célja, mint szimplán az agresszió megélése. Egymás munkahelyi fúrásának, zaklatásának legtöbbször csak a…
…az iskolában folytatódik és tetten érhető bárhol, ahol emberek csoportban élnek és dolgoznak. Sokszor nincs is más célja, mint szimplán az agresszió megélése. Egymás munkahelyi fúrásának, zaklatásának legtöbbször csak a…
…az ország európai uniós csatlakozása utáni politikai történésekről nemigen esik szó. Arról még tudósít a népszerű internetes lexikon, hogy 1994-ben a Magyar Szocialista Párt nyerte meg a választást, de arról…
…elérhető a hivatal internetes honlapján. Nagyon fontos, hogy az érintettek a szerződéskötés előtt mindenképp ellenőrizzék: az említett hivatalos nyilvántartásban szerepel-e az adott vállalkozás, hiszen csak az ott felsorolt cégek folytathatnak…
…bírósági döntések cégjogi iratmintatár magyarázatokkal cégjogi nyomtatványtár: XML-nyomtatványok készítése, a cégtörvény szerződésmintái intelligens nyomtatványként, PDF-formátumban; Cégeditor nyomtatványkitöltő program: automatikus cégadatkitöltés változásbejegyzésnél a CompLex Kiadó internetes cégadatbázisával összekapcsolva kötelező mezők kitöltésének…
…irány Olaszország, az egyetlen tagállam, ahol önhiba esetén is jár a házastársi tartás. Ha viszont itthon, magyar férjre sikerült szert tenni, akkor igazolható módon – pl. nem csak Internetes hirdetések…
…bíróság azt állapítja meg, hogy vélemény. Az egyik internetes újság egy riportot írt arról, hogy egy budai önkormányzat miként próbálja kivéreztetni a lakókat egy értékes telken álló lerobbant társasházban. Az…
…a vállalati szféra kínálta alkotói kihívások és pénzügyi megfontolások miatt. A 2011-es őszi-téli szezonban az internetes jelenlétüket kibővítendő, az EURART Project egy utazó „Pop-Up” show sorozatot indított el, hogy élőben…
…az egészségügy, ill. az orvosi ellátás területén. Beletartozik többek között az elektronikus orvosi leletek, elektronikus receptek használata, a digitális képek és az egészséggel kapcsolatos információk internetes közzététele a lakosság számára….
…üzleti és közléspolitikája ellen tudósok idén e területen különleges eszközt vetettek be: bojkottot hirdettek. Csillagászati haszon Kezdődött azzal, hogy januárban a cambridge-i egyetem matematikusa, Timothy Gowers az internetes blogján bejelentette:…
Az Európai Bíróság főtanácsnokának álláspontja szerint az internetes szerencsejátékokkal kapcsolatos osztrák monopóliumra vonatkozó szabályozás, amely szerint Ausztriában az internetes szerencsejátékok üzemeltetése egyetlen privát szervező részére van fenntartva, alapvetően jogszerű. Az…