Jogi vita kezdődik a hálapénzről
…a paraszolvencia adása és elfogadása, a kórházszövetség pedig hamarosan a kormány véleményét kérheti ki az ügyben. Valóban két jogszabály „ütközik” egymással, és jelenleg is folyik egy jogértelmezési vita – mondta…
…a paraszolvencia adása és elfogadása, a kórházszövetség pedig hamarosan a kormány véleményét kérheti ki az ügyben. Valóban két jogszabály „ütközik” egymással, és jelenleg is folyik egy jogértelmezési vita – mondta…
…bírói fórum jogértelmezési eljárását a Kúria (az ügyben a luxemburgi székhelyű uniós bíróság első ülése várhatóan december 5-én lesz). A jogegységi indítványban felvetett első és második kérdés arra irányul, hogy…
…vagy megfelelő közigazgatási szervek, vagy a Kormány, esetleg az egyes miniszterek által létrehozott „kisbiztosok” végezhetnék. A „kisbiztosok” és az egy, erős országgyűlési biztos vonatkozásában hatásköri összeütközés, következésképpen valódi konkuráló jogértelmezés…
…Megjegyezzük, hogy a Kúria a fenti jogértelmezéssel objektivizálta, ugyanakkor szűkítette is az egyéb helyzet fogalmát olyan tulajdonságokra, amik az egyén által nem befolyásolhatóak. Ugyanezen jogértelmezés alapján a Kúria nem fogadta…
…mert az az objektív felelősségre, közigazgatási bírságolásra vonatkozó szabályok összetettek, az eljárási garanciák érvényesülése pedig nem lehet egyedi hatósági jogértelmezés függvénye. Az ombudsman szerint mind közigazgatási hatósági eljárásban, mind pedig…
…vezethet. Ezzel szemben az alaptörvény sokkal nagyobb szabadságot és egyúttal felelősséget ró a bírákra a jogalkalmazás, jogértelmezés terén. Az alaptörvény kimondja: „A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban…
…jogvitában a gazdasági és társadalmi következményeket, kölcsönhatásokat figyelembe vevő, azokat a jog rendeltetésével összhangban értékelő jogértelmezés mentén jut el a végső ítéletekhez. A Kúria egyebek között kíváncsi volt arra is,…
…az, ami még „kreatív jogértelmezés”, és mi az, ami már visszaélés. A törvény legalapvetőbb szabályai – mint mondjuk a távolléti díj számítása – kapcsán is komoly nézetkülönbségek vannak a munkajogászok…
…jogértelmezés alapjairól szóló szakasz, amely a bírákat a józan ésszel, a közjóval és az erkölcsös és gazdaságos célnak megfeleléssel kompatibilis jogszabályértelmezésre utasítja. Alkotmányossági aggályokhoz vezet az is, hogy alapvető jog…
…címmel. Ezenkívül több gyűjteményes kötet szerkesztője, és nyolcvan önálló publikációja van; további kutatási területei a modern amerikai jog- és államelméleti irányzatok, valamint a jogalkalmazói jogértelmezés módszereinek kérdésköre. Két jogtudományi folyóirat…