Anyaság, munka, sport
…ért 2010 augusztusában, hogy Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök úr személyesen felkért, hogy legyek a Köztársasági Elnöki Hivatal jogi munkatársa. 2009 őszén születtek az ikreink és bár úgy terveztem, hogy…
…ért 2010 augusztusában, hogy Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök úr személyesen felkért, hogy legyek a Köztársasági Elnöki Hivatal jogi munkatársa. 2009 őszén születtek az ikreink és bár úgy terveztem, hogy…
Mivel több sebből vérzett a törvénykönyv, ezért a köztársasági elnök nem írta alá, és részletes indokolással megfontolásra visszaküldte azt a Parlamentnek. Mindenki számára érthető módon úgy fogalmazott az akkori köztársasági…
…Cristina Kirchner argentin elnök az „idegességét és nyugtalanságát”. Az iratok szerint az amerikai külügyminisztérium az argentin elnök és volt férje, Nestor Kirchner közti „interperszonális dinamika” feltérképezésére is utasítást adott. „Hogyan…
…A második szekció munkájára a Köztársasági elnök által, a Sándor Palotában adott fogadás után került sor, Belovics Ervin legfőbb ügyész helyettes elnökletével. A disputa a délután folyamán a büntetőeljárást egyszerűsítő…
…egyedülálló hangulat várja az idelátogatókat. Említésre érdemes, hogy első köztársasági elnökünk, Göncz Árpád – és sok más alkotó – is lakott a sikondai alkotóházban. Kisfiaim a környékbeli erdőkben ismerték meg…
…az uniós országok kutatásokat végző nem kormányzati szervezeteit egyesítő testület – május végi brüsszeli közgyűlésén, hogy szabad hozzáférésűvé kell tenni a tudományos folyóiratokat. A határozatról beszámoló Pálinkás József MTA-elnök szerint…
Idén áprilisban 81 éves korában elhunyt a CD-lemez atyja, a Sony egykori elnök-vezérigazgatója. A szakmában a japán úr, Ohga Norio érdemének tartják, hogy cége – a Philips-szel közösen – a…
…átérzik a tárgyalásvezetés nehézségét, az elnökként eljáró bíró felelősségét, ezért ezt követően másképpen, több empátiával járnak el jogi képviselőként az állami bíróságok előtt is. A Budapesti Ügyvédi Kamara Elnöksége utoljára…
…1995. óta „A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje” kitüntetés birtokosa. Nős, két gyermeke és négy unokája van. Hobbyja a klasszikus zene és a kertészkedés. A 2009 novemberében, a Debreceni Egyetem ÁJK…
…és Szakasits Klára – a harmincas, negyvenes években a szociáldemokrata pártban tevékenykedtek, az ötvenes években meghurcolták őket. Dédapja Szakasits Árpád szociáldemokrata politikus, aki 1948-tól egy éven át Magyarország köztársasági elnöke…