A Nagy Füzet, mozgóképen és szavakban
…Ha levelet írnék gimnazista lányomnak, amit elolvasna, azt mondanám, feltétlenül nézze meg ezt a filmet, ha lehet, az Ópiummal együtt, hogy lássa a különbséget. A sorrend érdektelen, úgyis az Ópium…
…Ha levelet írnék gimnazista lányomnak, amit elolvasna, azt mondanám, feltétlenül nézze meg ezt a filmet, ha lehet, az Ópiummal együtt, hogy lássa a különbséget. A sorrend érdektelen, úgyis az Ópium…
…vagy felszámolási eljárás alá kerül? Így van. Azt hiszem, ez nagyon fontos változás. Ellenkező esetben ugyanis a fizetésképtelenné váló munkáltató saját alkalmazottainak bérigénye az előkelő első helyen állna a kielégítési…
…sem ejtették a fejük lágyára. Egyesek már-már művészi tökélyre fejlesztették azt a készséget, hogyan lehet némely szavak kicserélésével, a sorrend kisebb-nagyobb megbolygatásával, egy-egy önálló mondat beszúrásával és más trükkök százaival…
…munkahelye, illetve az ott folyó munka óriási változáson ment keresztül több évszázad alatt, mind fizikai megjelenésében, mind technológiájának fejlődésében, mind pedig az ott dolgozók igényeinek kielégítési szintjében. A szerző alábbi…
…formájában. Az önálló zálogjog dologi jogi értelemben a biztosított követelés fennállására és mértékére tekintet nélkül biztosít kielégítési jogot a zálogjogosultnak. Vékás szerint a dologi jogi önállóság és a szerződéses járulékosság…
…volt vezető a felszámolás elrendelését követően valamely hitelezőjét a csődtörvényben meghatározott kielégítési sorrend megsértésével előnyben részesíti, szintén csődbűncselekményt követ el. Dr. Dénes Raymond Eredményesen a felszámolási eljárásban – I. rész…
…meghatározott kielégítési sorrendet is. A követeléseket a felszámoló a Cstv. 57. § (1) bekezdése alapján sorolja be és az alábbi kielégítési sorrend alapján fizeti ki: A kielégítési sorrendben az első…
…első öt sorrendje végül a következőképpen alakult: Maltese Falcon, Felicita West, Antara, Andromeda La Dea, Perseus, este pedig a már-már szokásos koktélparti következett. Szombaton még erősebb szélre ébredt a mezőny,…
…A kötelezetti teljesítő képesség az utolsó és objektív feltétel, amely tekintetében a szokásos – minimálbérből összespórolt BMW X6 szindróma – bizonyítási nehézségek mellett a tartási sorrend szabályait kell figyelembe venni….
…a közigazgatási végrehajtó a bírósági végrehajtónak. (Ez módosítja az általános kielégítési sorrendet is, ahol a tartásdíjak és a munkabér megelőzik a közterheket.) A Ket. és az Art. is lehetővé teszi,…