135 találat erre a kulcsszóra: menekült

A szabadság fokai
2019. augusztus 9.

A szabadság fokai

…érték: lengyel altatódal csendült fel, kiderült, hogy egyik nagybátyja Szibériában született, hogy a nagypapa egyik testvére várandósan menekült az Alpokon a szülőkkel – az ő lengyel dédszüleivel – Olaszországba, hogy…

Itáliában minden mindennel összefügg
2019. július 22.

Itáliában minden mindennel összefügg

…területére. A Dublini rendelet értelmében az olaszoknak kellett a menekültügyi eljárásokat lefolytatniuk. Mindez sok volt az olasz közigazgatásnak és a közvéleménynek is. Az EU ígéretei a menekültek arányos elosztásáról a…

Az elrettentés osztrák politikája
2019. május 7.

Az elrettentés osztrák politikája

…Beate Hartling-Kelin, majd hozzátette, hogy ő és a Szabadságpárt mit ért ez alatt: „az osztrák honfitársaink kemény munkával megtermelt adója ne kerüljön gazdasági menekültek zsebébe!” Ausztriát egy éve nemzeti-konzervatív, kereszténydemokraták…

2019. május 2.

Elítélték a WikiLeaks alapítóját

…47 éves Assange ügyét továbbította, szerdai végzésében hangsúlyozta: Julian Assange nem is választhatta volna súlyosabb formáját az általa elkövetett bűncselekménynek, mivel azzal, hogy egy külföldi ország diplomáciai képviseletére menekült, gyakorlatilag…

Ülj be a legizgalmasabb perekre!
2019. március 18.

Ülj be a legizgalmasabb perekre!

…ahol a kiskorú lányt ismét szidalmazta. A kislány ijedtében édesanyjához menekült, eközben a vádlott őt kétszer fejen ütötte, majd a lakásból távozott. Másnap este a vádlott újra bement a sértettek…

Ülj be a legizgalmasabb perekre!
2019. február 22.

Ülj be a legizgalmasabb perekre!

…ütötte. A sértett próbált védekezni, összekapaszkodtak, de a vádlott ellökte és fejbe rúgta, amitől a sértett összerogyott, majd felállt, menekült, de a gimnázium falánál a vádlottak utolérték és körbeállták. Az…

Helyzetkép a menekültfrontról
2019. február 20.

Helyzetkép a menekültfrontról

…menekültstátuszok felülvizsgálata. A háborús konfliktusból menekülnek, szubszidiárius menekültstátuszban részesülnek. Ez ideiglenes védelmet biztosít; három év után felül kell vizsgálni, hogy a menekültstátusz megadásának okai fennállnak-e még. Például továbbra is háború…

2019. január 7.

Életfogytiglant kaphat a bujkáló gyilkos

A közlemény szerint a 45 éves férfit korábban előre kitervelt emberölés miatt 13 év fegyházbüntetésre ítélték, ezért 2010 júliusában Spanyolországba menekült. Két év múlva, 2012 végén tért vissza Magyarországra, és…