Damoklész kardja I.
…két per (Agrobank, Postabank) első fokú ítélete arról tanúskodik, hogy a bíró rendelkezett ezekkel az ismeretekkel. Az Agrobank-per jogerős ítéletének indokolása viszont azt sugallja, hogy az okfejtésben inkább egy ún….
…két per (Agrobank, Postabank) első fokú ítélete arról tanúskodik, hogy a bíró rendelkezett ezekkel az ismeretekkel. Az Agrobank-per jogerős ítéletének indokolása viszont azt sugallja, hogy az okfejtésben inkább egy ún….
…egymás közötti pereiben, a per minden szakaszában ügyvédkényszer lesz. Ha van az adott cégnek olyan tagja, aki jogi szakvizsgával rendelkezik, ő is eljárhat. A perek megalapozottabb vitelét segítheti elő a…
…esetei messze nem kapnak ekkora nyilvánosságot, sőt a hibázó orvosok ellen sokszor eljárás sem indul. Dolgozhatnak tovább, mintha semmi sem történt volna. Ezt támasztja alá Ábrahám László orvosiműhiba-perekre szakosodott ügyvéd…
…személyek indítanak a bíróságok előtt. Kevés ilyen per van, egy jelentősebb per közérdekű adat kiadása iránt folyt, de kártérítési pert is indítottak már ellenünk. Ezekben a perekben keményen kell védekeznünk,…
…Általában, ha valakinek felmondanak, konfliktushelyzet alakul ki, sem a munkáltató, sem a munkatársak nem szeretnének együtt dolgozni az elküldött kollégával. Egy munkaügyi per eltarthat 2–3 évig, megváltozik a struktúra, betöltik…
…segítő szociális intézmények nem tudják megóvni a gyerekeket, akik így kiszolgáltatottjai lesznek a szülők egymás iránti gyűlöletének. Ez a per végére sem oldódik, sőt inkább konzerválódik. Azok az emberi történetek,…
…zárt rendszerű bíráskodást. Hobbija a könyvírás (kettő is megjelent eddig), az utazás, a síelés, a zene, a vitorlázás és a ping-pong. Az ügyész a perbeszédében a vádat mind a történeti…
…rendelkező bíróságon kívül még megindíthatja a pert. Munkaügyi perek esetén csak a munkaszerződés szerinti munkavégzés helyét kell megadni, és a program megmutatja, hogy melyik munkaügyi bíróság előtt kell a pert…
…az a pernyertes fél jogainak, törvényes érdekeinek védelméhez feltétlenül szükséges. Kérelemre pedig ezt mellőzheti, ha az a pervesztes félre aránytalanul súlyosabb terhet jelent, mint az előzetes végrehajthatóság mellőzése a pernyertes…
…legtöbb álláskereső továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van, ez a két megye a teljes állomány 21,4 százalékát adta. Rodin munkaügyi rendezvények 2013.04.16. – Outplacement, self management 2013.04.18. – Bérmozaik 2013…