654 találat erre a kulcsszóra: munkahelyi lopás

2017. május 15.

A holland igazságszolgáltatásról

„Általános” bűncselekmények Hollandiában az úgynevezett általános bűnözés (úgymint az emberölés, lopás, csalás, visszaélés kábítószerrel, a nemi erkölcs elleni bűncselekmények stb.) elleni küzdelem esetén a büntetőeljárás első szakaszában az ügy ura…

2017. április 25.

A legkomolyabb munkahelyi pszichoszociális kockázat: a stressz

…másrészről azt, hogy az egészségromlás és a munkahelyi stressz között ok-okozati összefüggés van. Néhány adat A munkahelyi stressz számszerűsíthető károkat okoz is a gazdaságnak. Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi…

2017. április 21.

Hat év fegyház idősek meglopása miatt

Mint írta, a budapesti IV. és XV. kerületi ügyészség tavaly ősszel emelt vádat két nő ellen nyolc rendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás miatt. A nők a vád szerint 2015 szeptembere…

2017. április 18.

Elkapták a templomi fosztogatót

…2 rendbeli üzletszerűen elkövetett lopás vétségének a kísérletével vádolja, mint különös visszaesőt, figyelemmel arra is, hogy a vádlott munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkezik, létfenntartását vagyon elleni bűncselekmények elkövetéséből biztosítja. A vádemeléskor…

2017. április 13.

AB: A szolgáló állam korlátja lehet a véleménynyilvánítás szabadságának

…időszakban, munkaidőben, munkahelyi számítógépen keletkezett. Az Alkotmánybíróság egyetértett mind az első-, mind a másodfokú bíróság álláspontjával, miszerint a kormánytisztviselő a választási kampányban közszereplőként jelenhet meg, és politikai vetélytársaival szemben még…

2017. április 7.

Elkapta a fa a fatolvajokat

Az Esztergomi Járási Ügyészség szabálysértési értékre, erdőben jogellenes fakivágással elkövetett lopás vétségének kísérlete miatt emelt vádat egy 43 éves dömösi férfivel szemben….

2017. április 4.

A munkáltatói ellenőrzések jogalapja: az érdekmérlegelés

…munkahelyen korábban már előfordult lopás, vagy ha a raktárban jelentős értéket képviselő áruk, vagyontárgyak találhatók. 3. lépés A munkáltatónak az adott ellenőrzéshez kapcsolódóan az Infotv. rendelkezéseit szem előtt tartva ki…

2017. április 4.

GPS- és a biometrikus rendszerek munka közben – VI.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) tájékoztatót adott ki a munkahelyi adatkezelések alapvető követelményeiről. Ezúttal a GPS navigációs rendszer és a biometrikus rendszerek alkalmazhatóságát ismertetjük. GPS navigációs rendszer alkalmazhatósága…

2017. április 4.

Korlátozott megfigyelés – V.

…nem jogsértő, ha a munkáltató megfigyeli egy alkalmazott munkahelyi levelezését. A Hatóság az EJEB döntésének áttekintését követően a fent kifejtett álláspontot tartja irányadónak a munkahelyi e-mail fiók használatával kapcsolatban. A…

2017. április 4.

Előélet és munkahelyi alkalmasság – IV.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) tájékoztatót adott ki a munkahelyi adatkezelések alapvető követelményeiről. Az alábbiakban az alkalmassági vizsgálatokkal és a munkavállaló előéletével kapcsolatosakat ismertetjük. Alkalmassági vizsgálatok Általános adatvédelmi…