840 találat erre a kulcsszóra: munkaszerződés írásos megváltoztatása

2017. március 28.

A munkaszerződés módosulása

Először is fogalmilag el kell határolni egymástól a munkaszerződés módosítását és a munkaszerződés módosulását. A munkaszerződés módosítása mindig a felek közös megegyezése alapján történik. Ezzel szemben, munkaszerződés módosulásakor a szerződés…

2017. március 24.

A tag iratbetekintési jogának korlátozása

…jelölte meg, hogy mely tagsági jogának gyakorlásához és milyen mértékben, milyen okból lenne szükséges az igényelt információ. A fellebbezés tartalma A végzés megváltoztatása és az iratbetekintés iránti kérelmének helyt adás…

2017. március 22.

OBH: szélesedik az elektronikus eljárások köre

…mondta. Tervezik azt is, hogy a tárgyalások kép- és hangfelvétele részben vagy teljesen pótolja majd az írásos jegyzőkönyvet. A polgári perrendtartásról szóló törvényben már szerepel ez az eljárás, amelynek megvalósítására…

2017. március 16.

Az egyezségen alapuló gyermektartásdíj

…fél lényeges jogi érdekét sérti, a tartás mértékének vagy szolgáltatása módjának a megváltoztatását lehet kérni. Nem kérheti a megállapodáson alapuló tartás megváltoztatását az a fél, akinek a körülmények megváltozásának lehetőségével…

2017. március 16.

Az új Ptk. hatálybalépésének harmadik évfordulójára

…Ptkm.). Ez a módosítás az alábbi területeket érintette: személyiségi jogok [Ptk. 2:42. § (1) bekezdés]; vezető tisztségviselő felelőssége [Ptk. 3:24. §, Ptk. 6:541. §]; zártkörűen működő részvénytársaság működési formájának megváltoztatása…

2017. március 6.

Kötelező közvetítés családjogi perekben

…eljárást. Ha az első közvetítői megbeszélésen a felek kérik a mediációs eljárás lefolytatását, ezt a tényt a mindkét fél és a közvetítő aláírását tartalmazó írásos nyilatkozatban rögzítik. Tekintettel arra, hogy…

2017. március 6.

Munkáltatók az Mt.-ben: rugalmas regulák

…megköthető (azzal az eltéréssel, hogy a munka díjazását illető kérdésekről üzemi tanáccsal nem lehet megállapodást kötni). Ugyanez a mozgástér az egyéni munkavállalóval kötött megállapodással csak korlátozottan pótolható, a munkaszerződés ugyanis…

2017. március 3.

Változás a munkaszerződésben

…eredeti munkaszerződést. Amennyiben a módosítási igény csak pár pontra terjed ki, érdemes az utóbbi megoldással élni, míg ha a felek többször, vagy jelentős mértékben kívánnak módosítani az eredeti munkaszerződésen, akkor…

2017. február 28.

Válási mediáció – Miben kell megegyezni, ha válni szeretnénk?

…lényeges kérdésekben ez esetben is közösen kell dönteniük. Ebbe a körbe tartozik a kiskorú gyermek nevének meghatározása és megváltoztatása, a szülővel azonos lakóhelyén kívüli tartózkodási helyének, huzamos időtartamú vagy letelepedés…

2017. február 23.

Handó: erősödik a bírói kontroll a közigazgatás felett

…emelkedett. A sajtótájékoztatón kiosztott írásos összegzés szerint tavaly összesen 1636 – köztük 363 büntető és 1273 civilsztikai – ügy érkezett az ország legkisebb, 16 bírávól működő táblabíróságára. Az Országos Bírói…