BeTdk – Fiatal Ügyvédek Klubja – Országgyűlési Tudósítások
…nagyon hisz az igazában, akkor lehet, hogy az idő majd őt igazolja. Példaértékű volt számomra ez az eset, hogy amikor az ember látszólag egyedül marad esetleg, lehet, hogy az ügyek…
…nagyon hisz az igazában, akkor lehet, hogy az idő majd őt igazolja. Példaértékű volt számomra ez az eset, hogy amikor az ember látszólag egyedül marad esetleg, lehet, hogy az ügyek…
…biztosan az a pillanat volt, amikor az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 1993-ban az Emberi Jogok Európai Bizottságának a bírájává választotta. Hat éven át töltötte be ezt a tisztséget, ám az…
…Hogy valóban ártatlan-e Kaiser Ede az számomra, valamint a tárgyalást és a bizonyítást végigkövető szakemberek számára 90%-ban már az első fokú eljárásban kiderült. A pech, hogy a másik 10%-ban voltak…
…gyűjtött adatokat, és összehasonlította mobiltelefon-használati szokásaikat az egészséges emberekével. Az eredmények szerint a gyakran telefonálók esetében negyven százalékkal magasabb az agyrák kockázata. Ezek az eredmények azonban továbbra sem véglegesek. A…
…az osztrák és német ügyfelek esetében érzékelem azonban, hogy akadozik ez a bizalom. Sajnos, ügyvédi praxisomban megtörtént az is, hogy a felelősen dolgozó megyei bíróság törvénysértően rendelt el cégfelszámolást. Azt,…
…valamely részében a béke megbomlik, azonnal az ügyészségeket rántja elő a hatalom, s azzal akarja orvosolni a társadalom betegségét.” Volt-e olyan szabályozás az akkori szolgálati viszonyokban, amely a mai viszonyok…
2005–2006-ban egyre erősebbé vált az igény, hogy „láthatóvá” legyen a kamara három fontos funkciója: az érdekvédelem, az igazgatás és a szolgáltatás. Ekkor a budapesti ügyvédek egy csoportja az európai elvekre…
…EU) mellett is, de itt konzult ne keressen senki. Ezek az intézmények az ún. multilaterális diplomácia részét alkotják, konzul azonban csak az országok bilaterális, azaz kétoldalú kapcsolataiban létezik. New York,…
…inkább városiasan elegáns, otthonos világot teremt. A tervezők eredetileg az Észak-Amerika keleti partvidékére jellemző, New England világát idéző jachtklubok száz évvel ezelőtti klasszikus stílusát javasolták a megrendelőnek, aki azonban –…
…is befurakodott az elméleti célok mellé. Ennek aztán egyenes következménye volt a közelmúltban meghozott azon döntésem, hogy lemondjak az elnökségéről. Szerettem volna 2013-ban megrendezni az IASL világkongresszusát. Két sikeres hazai…