Az új Ptk. tervezetéről
…szerkezetéhez képest további változást jelentene, hogy a tervezet a zálogjogi és az óvadékra vonatkozó szabályozást a Dologi jogi Könyvben, a korlátolt dologi jogok körében helyezi el, a használati jogok előtt,…
…szerkezetéhez képest további változást jelentene, hogy a tervezet a zálogjogi és az óvadékra vonatkozó szabályozást a Dologi jogi Könyvben, a korlátolt dologi jogok körében helyezi el, a használati jogok előtt,…
…hogy az Európai Egyetemes Jogok Nyilatkozatában foglalt jogok mindenkire mindenhol érvényesek legyenek. Próbáljuk kitölteni azt az űrt, ahol a hatalmon lévő politikusok nem tesznek meg mindent az emberi jogok érvényesülése…
…és elnöke. 2009. augusztus elsején lépett hivatalba. Ő jelentős szaktekintély a nemzetközi kapcsolatok és a nemzetközi emberi jogok területén. Korábban a Harvard Egyetem alelnökeként dolgozott, később a Clinton-kormányban külügyminiszterhelyettes volt,…
…nem megfelelően kezelő, sok esetben pedig mindezektől függetlenül hibás és pontatlan szabályozásból eredő következményekkel. A szabályozási háttérből adódó bizonytalanságok természetesen átgyűrűznek a Döntőbizottsági és Bírósági joggyakorlatba is, ami további gondokat…
…szerződésből eredő követelése van, – az adóssal szemben a követelésnek megfelelő számlát kibocsátotta, – amennyiben az adós e tényt vitatja, a számlát az adósnak megküldte, – a követelés vitatására rendelkezésre…
…vonatkozó nemzetközi egyezményeket, beleértve a Szellemi Tulajdonjogok Kereskedelmi Vonatkozásairól szóló Megállapodást is (TRIPS) és hatályba léptette a szabadalmi jogok, védjegyek és szerzői jogok védelmére vonatkozó jogszabályokat. Románia részese az online…
…a meglévő jogok érvényesülését biztosítsa azáltal, hogy a női esélyegyenlőségi alapelvek mentén a gyakorlatban nem megfelelően érvényesülő jogok szabályozásának kidolgozásában részt vesz. Ezen kívül a szervezet arra is törekszik, hogy…
…Egyezményt. (Hazánk az 1991. évi LXIV. törvénnyel hirdette ki az egyezményt.) 1989 óta november 20-a a Gyermeki Jogok Világnapja. A CompLex Kiadó gondozásában 2011 elején megjelent a Gyermekvédelem Nagy Kézikönyve…
Nemcsak szakmai körökben ismert a „Tatai sortűzper”-ként „elhíresült” ügy, melyben végül is az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) bűncselekmény elkövetése hiányát állapította meg. Néhány bíró az általam nem…
…követelések; majd c) pont: a gazdálkodó szervezetet terhelő járadék jellegű tartozások (tartásdíj, életjáradék, kártérítési járadék); d) pont: magánszemély nem gazdasági tevékenységből eredő más követelése (így különösen a hibás teljesítésből, a…