168 találat erre a kulcsszóra: osztott perszerkezet

2016. szeptember 26.

Rövidebb pereket hoz az új polgári perrendtartás

…új Pp. a jelenlegi egységes helyett bevezeti az osztott perszerkezetet, amelynek lényege, hogy az eljárás két különböző funkciójú részre tagolódik, a perfelvételi és az érdemi tárgyalási szakaszra. Az első szakasz…

2016. szeptember 26.

Új pp.: nem húzódhatnak el a perek

…felelő miniszteri biztos a polgári jogi szekcióban tartott előadásában kiemelte: az osztott perszerkezet biztosítja az új polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslat egyik legfontosabb célkitűzését, a perkoncentráció megvalósulását. Az osztott perszerkezet azt…

2016. szeptember 19.

Új Pp.: hangsúlyos lesz a felek rendelkezési joga

…Trócsányi László az alapelvek közül fontosnak nevezte, a felek eljárás-támogatási, igazmondási kötelezettségét. A javaslat legfontosabb újítása – folytatta – az osztott perszerkezet bevezetése. Ennek két része: a perfelvételi és az…

2016. szeptember 19.

Újdonságok az új Pp.-ben

…találta a jogalkotó. 2. Az osztott perszerkezet A javaslat az elsőfokú eljárást mind funkciójában, mind időben egymástól elkülönülő, két szakra osztja, áttérve ezzel az osztott tárgyalási rendszer ún. főtárgyalási modelljére….

2016. szeptember 12.

Így áll a kvótaper

…felhatalmazás keretein. Völner Pál közölte: a bizottság részéről folyamatos törekvés figyelhető meg az osztott hatáskörök elvonására a tagállamoktól és szuverenitásuk csökkentésére, a magyar kormány azonban ehhez nem fog hozzájárulni. (MTI)…

2016. szeptember 7.

Gondolatok a keresetváltoztatás jogintézményéről az új Pp. szellemében

…szabályozási célként és elvként határozta meg a perhatékonyság rendszerszintű megvalósítását, a perkoncentráció elvének hangsúlyos érvényesítését, és ennek egyik eszközeként az osztott perszerkezet bevezetést. A hatályos Pp. egységes perszerkezetén való változtatás…

2016. szeptember 7.

Betekintés a kodifikáció „kulisszatitkaiba”

…gazdasági ügyekben ítélkezik. Egyebekben leginkább érvénytelenséggel, kártérítéssel, megbízással, vállalkozással kapcsolatos ügyeket tárgyal. Dr. Virág Csaba OBH-ba beosztott törvényszéki bíró A Munkacsoportban az Országos Bírósági Hivatalba beosztott törvényszéki bíróként, az OBH…

2016. július 14.

Módosul a munka törvénykönyve

…a nyári időszámítás kezdetére esik, akkor legalább 10, osztott munkaidőben vagy megszakítás nélküli, esetleg több műszakos munkarendben vagy idényjellegű tevékenység esetén legalább 7 óra napi pihenőidőt kell tartani.[8] Mivel a…

2016. július 4.

Így változik a Munka Törvénykönyve

…foglalkoztatott munkavállaló részére vasárnapra rendes munkaidőt osztottak be, számára a közvetlenül megelőző szombatra rendes munkaidő nem osztható be. A külföldről igénybe vett szolgáltatások terén szigorodik a szabályozás. Amennyiben a szolgáltatás…