370 találat erre a kulcsszóra: pályázat

2014. december 4.

Fókuszban a bíróság: 3040 gombostű

…valamint Klenovics Róbert, építész, az OBH Épületfejlesztési és Fenntartási Osztály vezetője voltak. A beérkezett pályázatok minden előzetes elvárást felülmúltak: 79 pályázó 357 képet nyújtott be – emelte ki a fotópályázat…

2014. december 2.

Tiltaná a Ptk. munkabéreink kifizetését?

E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkíró pályázat keretében született, és 5. helyezést ért…

2014. november 17.

Amikor a bíró értékrendet teremt – II. rész

…és kizárólagos illetékességgel rendelkező közigazgatási kollégium két tanácsból állt. A Legfelsőbb Bíróságtól átvett feladatok indokolták, hogy e bírói fórumról – a törvény felhatalmazása alapján – pályázat benyújtása nélkül is érkeztek…

2014. november 14.

Amikor a bíró értékrendet teremt – I. rész

…életében is. A vezetői állások betöltésére pályázati rendszert vezettek be, ami önmagában még nem inspirált volna, de az a lehetőség, hogy a bírói testület tagjaként beleszólásunk van a pályázatok elbírálásában,…

2014. október 20.

Utaló magatartással okozott kár

A tényállás A felperes 2010 júliusában meghívásos pályázatot hirdetett a B., A. Ipari Park 20. szám alatti háztartási gép szerviz és raktárbolt generálkivitelezésére. A pályázat benyújtási határideje 2010. augusztus 2….

2014. június 6.

Ptk.-alapvetések a kálvini tanítások tükrében

…Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014-es cikkíró-pályázat keretében született.) Az írás az Ars Boni jogi folyóiratban jelent meg, az ars boni az Ügyvédvilág.hu szakmai partnere….

2014. április 17.

Program segíti a fiatal vállalkozók indulását

…a társtulajdonos más vállalkozásban levő tulajdonrésze nem haladhatja meg az 50%-ot, illetve ugyanazon tevékenységre akkor sem nyújthat be érvényes pályázatot az a fiatal, aki e körben már vállalkozást üzemeltet, ám…

2014. április 17.

Krízishelyzetek a munkaerő-kölcsönzés során

…a felperes a tisztességtelenség megállapítását kérte arra tekintettel, hogy a pályázatot azért veszítette el, mert a versenytárs a pályázatot kiíró ügyfélnek dolgozó munkavállalóit csábította el és az alkalmazottai tőle eltávoztak….

2014. április 4.

Kkv-s pályázatok – mire számíthatunk?

…keretösszegnek. 2013-ban több vállalkozás használta ki a pályázat adta lehetőségeket, hiszen a projekt által megvalósuló korszerűsítéssel csökken­teni tudják a havi rezsi kiadásukat. Fontos, hogy a pályázatok pozitív elbírálása még nem…