Egy könyv, amit nem lehet letenni
…Sporttanácsban elnököl. „Számomra a konkrét eset nem fontos, mert az egy eset a sok közül. Az adott konkrét jogvita, a jogalkalmazás, a perbeli győzelem egy ügyvédnek létfontosságú, magamfajta elméleti jogásznak…
…Sporttanácsban elnököl. „Számomra a konkrét eset nem fontos, mert az egy eset a sok közül. Az adott konkrét jogvita, a jogalkalmazás, a perbeli győzelem egy ügyvédnek létfontosságú, magamfajta elméleti jogásznak…
…jogalkotás el fogja kenni ezeket a finomságokat, és annyival elintézi, hogy a szolgáltató a polgári jog általános szabályai szerint felel. Bűrös László: Amennyiben a gyakorlat a polgári jogi felelősség szabályainak…
…fel kell sorakoztatni az ügyre vonatkozó összes bizonyítékot, további bizonyításnak nincs helye, az esetek nagy többségében a bíróság az első tárgyalási napon ítéletet hoz. Gyakran megesik, hogy a sajtó egy…
…bizonyítás súlypontja. Ennek megfelelően készítették elő a törvényt, de mire az hatályba lépett, addigra pont ebben a részében visszaállították az ún. inkvizitórius rendszert. Sokszor 3–4 év múlva kerül sor azoknak…
…szerinti emberiség elleni bűntettet, azonban annak megsértése önmagában nem elegendő, vizsgálni kell a nemzetközi jog által megkívánt egyéb feltételek megvalósulását is. Úgy ítélte meg, hogy ezen feltételek a perbeli esetben…
…kommunikáció indul meg. Hol itt a gyûlöletbeszéd? – teszi fel a kérdést a perbeli jogi képviselõ, és így folytatja: milyen alapon meri az antiszemita felperes az élénk kommunikációt kiváltani képes…
…– az ellenérdekű fél vagy felek nevét és lakcímét (vagy székhelyét), – az aláíró perbeli állását, – a jogvita tárgyát, – a kereseti kérelmet, illetve a Bíróság döntésére irányuló kérelmet,…
…a jussát. Azt tartom aggályosnak, ha egy társaság, egy polgári jogalany hatóságként viselkedik (például BKV Zrt.). Sokszor egyoldalúan állapítja meg a cég a bírságot, illetőleg a bizonyítás sem kellően stabil,…
…a közös tulajdon szabályai szerint gyakorolhatják. A haszonélvezeti jog a házastársi közös vagyonhoz tartozik, arra vonatkozóan a házastársak osztatlan közös tulajdont szereznek egymás között. Ha tehát az ingatlan az egyik…
…abban, hogy az igazi tárgyalást a 2006. évi LI. tv. (Be. novella) hatálybalépése előtt folytatták, mivel a versenyfeladati tényállás nem helyezett arra nagyobb hangsúlyt, hogy a bizonyítás szabályaiban a novella…