Ítélet született a váci ámokfutó ügyében
A Központi Nyomozó Főügyészség közleményében azt írta: augusztus 1-én a Pest vármegyei férfi a többszöri fény és hangjelzés ellenére sem állt meg Vácon a vele szemben intézkedő rendőröknek, és a…
A Központi Nyomozó Főügyészség közleményében azt írta: augusztus 1-én a Pest vármegyei férfi a többszöri fény és hangjelzés ellenére sem állt meg Vácon a vele szemben intézkedő rendőröknek, és a…
…az egyik elkövető párjának számlájára utalták az ügyfelek, ebből kapta meg részesedését az orvos is, aki többször családtagjai bankszámláira kérte a pénz továbbítását. A zalai rendőrök a Nemzeti Védelmi Szolgálat…
…szavazatai alapján megkapta az Év Fővárosi Civil Szervezete címet. Ők képviselik a bíróságon például azt a két mohácsi hajléktalan férfit, akiket 2020-ban és 2021-ben rendőrök bántalmaztak, illetve a Kincsem Park…
…rendőrök az I–V. rendű vádlottakat elfogták. A titkos nyomozás során az ügyész engedélyezte a fedett nyomozó bűnszervezetbe történő beépülését, illetve a bizalmi és álvásárlás végrehajtását. Az elsőfokú bíróság a tényállás…
…érkezett a helyszínre, akik az első emeleten intézkedtek a férfival szemben. Az elkövető megmutatta a ruházatában lévő, közel 17 centiméter pengehosszúságú kést, amelyet a rendőrök elvettek. A rendőrök közölték a…
…rezsimtől, majd két hónap múlva megváltoztatta az álláspontját. Az ügyészség ezért azt gyanítja, hogy a tanút befolyásolták, és ennek kivizsgálására külön eljárást indított. Ez ügyben hallgatták ki kedden a rendőrök…
…megerősítése érdekében a rendészeti etikai kódexet tovább kell fejleszteni, és ki kell egészíteni egy bizalmas tanácsadói mechanizmussal. Egyértelmű követelményt kell megállapítani a rendőrök számára a feddhetetlenséggel összefüggő kötelességszegések bejelentésére, és…
…autójával ittas állapotban menekült a rendőrök elől és a többszöri figyelmeztetés ellenére sem állt meg, sőt gépjárművét nagy sebességgel az egyik őt megállítani szándékozó rendőr felé irányította, akinek sikerült elugrania…
…tették hozzá. A rendőrök a kábítószer mellett egymillió forintot, arany ékszereket, valamint két, nagy értékű autót is lefoglaltak. A közlemény szerint a drogterjesztők jó ideje működtették országokon és határokon átnyúló…
…és -tartási engedélyek kiadására. A rendőrök pedig ellenőrzik mindazokat, akik rendelkeznek ilyen engedéllyel. Az idegenforgalmi szezon kezdete előtt, de az idény alatt is szigorúbbak lesznek az ellenőrzések, és magasabb lesz…