Sikkasztással vádolják a szegedi ügyvédet
Sikkasztás és csalás miatt emelt vádat egy helyi ügyvéd ellen a Szegedi Járási Ügyészség – tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője. Szanka Ferenc közölte, a vádirat szerint a férfi 2014….
Sikkasztás és csalás miatt emelt vádat egy helyi ügyvéd ellen a Szegedi Járási Ügyészség – tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője. Szanka Ferenc közölte, a vádirat szerint a férfi 2014….
…S. és T. Kft. feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mely alapján a V.-i Rendőrkapitányság jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást az I. r. és II. r….
…sikkasztás szabálysértésnek minősül akkor, ha azt ötvenezer forintnál nem nagyobb értékre követik el. Az új Büntető Törvénykönyv hatálybalépéséig, vagyis 2013 júliusáig húszezer forint volt a szabálysértési értékhatár. Ez azt is…
…a vendéglátóiparban komoly érdekeltségeket kiépítő Onódyt tivornyák és orgiák megrendezésével hozták összefüggésbe, sikkasztás, csalás és hűtlen kezelés miatt több év börtönre ítélték. A perben nem volt érintett, a pletykák és…
…határozat kifejtette: önmagában az a tény, hogy a gépjárműveket nem szolgáltatta vissza a kölcsönt nyújtó cégnek F. T., nem ad alapot a sikkasztás gyanújának megállapítására sem, mivel mindezeken kívül a…
…sikkasztás bűntettében. Emellett mindkét terhelttel szemben egyaránt 749 530 forint vagyonelkobzást rendelt el. Fellebbezés hiányában az ítélet még aznap jogerőre emelkedett. A felülvizsgálati indítvány tartalma A terheltek közös védője védencei…
…sértettek az ügyben feljelentést tettek, egyiküket telefonon több alkalommal arra kérte, hogy vonja vissza a sikkasztás bűntette miatt tett feljelentését, illetve a megindult büntetőügyben tegyen valótlan tartalmú nyilatkozatot. A jelentős…
…majdnem 50 százalékuk vagyon elleni (lopás, rongálás, csalás, sikkasztás), körülbelül 30 százalékuk közlekedési bűncselekmény, a maradék 20 százalékot pedig olyan kisebb személy elleni cselekmények jelentik, mint például a testi sértés…
…kamara javaslata szerint várhatóan megszűnnek az ügyvédek egyéni letéti számlái, mellyel lényegében kiküszöbölhetik a sikkasztás és a visszaélés lehetőségét. Fekete Tamás akkor úgy fogalmazott, a visszaélések minimalizálást, „lenullázását” eredményezheti, ha…
…szakmát pedig lejáratja, rossz fényt vet rá. Az elnök konkrét ügyeket nem említve és nem kommentálva azt is megemlítette, még ha nem is sikkasztásról van szó, néhány ügyvédnek a kamatok…