Gyógyhelyek és gyógyfürdők
…az ünnepekre, de természetesen az év többi napján is érdemes felkeresni a gyógyhelyeket, gyógyfürdőket. Már csak azért is, mert például egy friss lengyel és spanyol kutatás szerint a gyógyfürdőzés, a…
…az ünnepekre, de természetesen az év többi napján is érdemes felkeresni a gyógyhelyeket, gyógyfürdőket. Már csak azért is, mert például egy friss lengyel és spanyol kutatás szerint a gyógyfürdőzés, a…
A belügyminisztérium által megerősített sajtóinformáció szerint a nyugdíjas férfit az észak-spanyolországi Miranda de Ebro településen fogták el, a házkutatás jelenleg is zajlik. A spanyol állampolgárságú férfi, aki nyugdíjazása előtt Vitoria…
…újabb kérelmet nyújtott be a nemzeti és az európai öröklési bizonyítvány kiállítása iránt a düreni helyi bírósághoz, a spanyol bíróság végzésére való hivatkozással. Nézete szerint a spanyol bíróság végzése az…
…hercegnő – számtalan udvarló kikosarazása után – a cipész lányához megy feleségül, míg egy másik történetben a király három fia közül a legkisebb egy szabó fiúval házasodik össze. Miután a…
…ismeri azt a korszakot, amelynek Biszku Béla egyik főszereplője volt – utólagos megbánás nélkül. (Jaffa Kiadó) 2. Dominic Bliss: Rafa Nadal – A tenisz királya Személyesen is ismeri a brit…
…egyezménynek csak a „hitelesnek” minősülő hatnyelvi változata hiteles[14]. Ezek közül három az unió hivatalos nyelveinek is megfelel, nevezetesen a francia („lésion corporelle”), az angol („bodily injury”) és a spanyol („lesión…
…vádlott volt az FC Barcelona két korábbi elnöke, Josep Maria Bartomeu és Sandro Rosell is, akiket szintén felmentettek. A brazil csatár szerződtetésével kapcsolatos ügyet már másodszor zárja le a spanyol…
…exportjában. Komolyan fontolgatja, hogy az eper után a spanyol kannabisszal árassza el az európai piacot. Az uniós tárgyalások során még a spanyol pozíciónál is nagyobb jelentősége lesz a franciának. Ha…
…gleccserek, tavak, vízesések, hegyek, völgyek, ösvények, vulkánok: Izlandon, Írországban, Skóciában, Francia-, Spanyol-, Olasz- Horvát- és Németországban, Svájcban, Ausztriában – és Magyarországon, hiszen a kötetben helyett kapott a Baradla-barlang, a Tisza-tó…
…helyszínen. A kenyérmezei csatában Mátyás király seregei Báthori István erdélyi vajda, Kinizsi Pál délvidéki kapitány és Vuk Brankovics szerb vajda vezetésével döntő vereséget mértek az Erdélyben portyázó török seregre. A…