Egy ügyvéd a politika versenyfutásában
…kevesebbet tudnak fizetni. Ha olyan természetű ügyről van szó, amelyben jó eséllyel lehetünk pernyertesek, s időm is van rá, akad példa arra is, hogy megelőlegezem a honoráriumot. Majd a per…
…kevesebbet tudnak fizetni. Ha olyan természetű ügyről van szó, amelyben jó eséllyel lehetünk pernyertesek, s időm is van rá, akad példa arra is, hogy megelőlegezem a honoráriumot. Majd a per…
…A magyar jog szerint a vagyonközösség az életközösség megszakadásával ér véget, ezért a peres eljárásokban külön játszóteret nyitunk ennek a témának, tanúkkal, fotókkal, „együttnyaralási videókkal” próbálja mindenki alátámasztani a saját…
…Állam- és Jogtudományi Karára. 1975 óta vagyok ügyvéd. Kezdetben a nemzetközi ügyekkel foglalkozó (iparjogvédelem, szellemi alkotások joga, szabadalmak, védjegyek) 16-os Ügyvédi Munkaközösségbe (Nemzetközi Szabadalmi és Ügyvédi Iroda) kerültem, ahol az…
…megállapodást, azért dolgoznak a peres felekben és ez előbb-utóbb elvezethet a békés megegyezéshez. Magyarországon sokkal több a végigvitt peres ügy, a fellebbezések, a rendkívüli perorvoslatok, bár kétségtelen, hogy most már…
…A Cstv-ben biztosított jogcímek alapján a hitelezők háromfajta pert kezdeményezhetnek a volt vezetővel szemben. a) Megállapítási per [Cstv. 33/A. § (1) bek.] E perfajtánál a hitelezők annak megállapítását kérhetik a…
…pedig rengeteg építőipari per is volt. A nyolcvanas évek első felében akadtak olyan időszakok, amikor száz-százötven új perem volt egy évben. Minden napra legalább egy–két–három bírósági tárgyalás jutott. Ez óriási…
…mellett lehetőséget ad az adósnak arra, hogy az érvénytelenséget peres eljárás keretében bizonyítsa. Ha az adós a megadott határidőn belül igazolja a peres eljárás kezdeményezését, a bíróság a per befejezéséig…
…általában a román bíróság illetékességét kötik ki, mivel az időigényességével együtt nagyobb az esély a per befejezésére, mint a magyar bíróság esetében. Milyen beruházási kedvezményeket nyújt a román állam? A…
…megállapított – megnevezése, illetve rövidítése, vagy az igénylő számára a Magyar Szabadalmi Hivatal által lajstromozott védjegy. A prioritásos igények kiszolgálása az igénylés nyilvántartásba vételének időpontja szerinti érkezési sorrendben, előzetes nyilvános…
…magunkat szemben. Dudás Adrienn: Persze mást is kaptunk a tudáson kívül a kollégiumtól, hiszen életre szóló barátságok köttetnek az MCC falai közt. Milyen szakirányok működnek az intézményen belül? Rutai Zsuzsanna:…