CompLex Reggeli
…egymás közötti pereiben, a per minden szakaszában ügyvédkényszer lesz. Ha van az adott cégnek olyan tagja, aki jogi szakvizsgával rendelkezik, ő is eljárhat. A perek megalapozottabb vitelét segítheti elő a…
…egymás közötti pereiben, a per minden szakaszában ügyvédkényszer lesz. Ha van az adott cégnek olyan tagja, aki jogi szakvizsgával rendelkezik, ő is eljárhat. A perek megalapozottabb vitelét segítheti elő a…
…két ügyben marasztalták el, két ügy esetében a bíróság azonban nem állapított meg büntetőjogi felelősséget. A kettős mérce mellett érvelők azt mondják: a kórházban műhibaperek miatt elhunyt babák és anyukák…
…alanyává vált. Ezért úgy gondolja, személyiségi jogi pert indíthat, hiszen meg fogja nyerni. Az antiszemitizmusra figyelmeztetõ személy jogi képviselõje azonban briliáns érveléssel fog rámutatni, hogy az elhangzottakat aligha lehet másnak,…
…bíró személyesen nem perelhető. Az ügyész és a bíró közhatalmi tevékenysége során nem a saját, hanem az ügyészség, a bíróság nevében jár el, így az e tevékenységével összefüggő személyiségi jogi…
…szerepet kapjon az életemben. Mindig az aktuális jogi kérdéseket, ügyeket elemezve tanított bennünket. Amikor a jogi egyetemet befejeztem, lehetőséget kaptam, hogy a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalában köztisztviselőként dolgozhassak. A…
…személyek indítanak a bíróságok előtt. Kevés ilyen per van, egy jelentősebb per közérdekű adat kiadása iránt folyt, de kártérítési pert is indítottak már ellenünk. Ezekben a perekben keményen kell védekeznünk,…
…hozzájárulhat az ügyvédek általi képviselet sikeresebbé tételéhez. Ennek érdekében a jogi képviselet területét érintő eljárásjogi szabályokkal kapcsolatos ismereteknek az olvasó elé tárásával szemléltetjük az egyes bírói fórumok előtti eljárások sajátosságait….
…ügyfelei elismerését. Jelenleg 20 fős jogi csapata prominens magyar és nemzetközi társaságoknak, bankoknak és befektetőknek, valamint magán- és állami intézményeknek nyújt jogi szolgáltatásokat nemzetközi és hazai tranzakciókban és peres eljárásokban….
…a könyv – fogalmazott Dr. Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke. Dr. Schmidt Gábor Továbbra is vonzó a nemzetközi jogi pálya Budapest, 2010. április 20. – A jogi pálya…
…éves tapasztalattal rendelkezik különböző társasági jogi, energiajogi és versenyjogi ügyekben, valamint az információtechnológia és FMCG szektorok területén. Végzettség: 1991–1992 Európai Unió jogi szeminárium, Asser Intézet, Hága 1986–1991 Eötvös Lóránd Tudományegyetem…