Reklámerejű büntetőeljárás
…meg a gépjárművet és előbb öt-, majd később tízezer forintos ügyintézési díjat is meg kellett fizetnie. Csakhogy elaltatta a károsultak éberségét, hogy a részletek átvállalása annak ellenére is kedvező konstrukciónak…
…meg a gépjárművet és előbb öt-, majd később tízezer forintos ügyintézési díjat is meg kellett fizetnie. Csakhogy elaltatta a károsultak éberségét, hogy a részletek átvállalása annak ellenére is kedvező konstrukciónak…
…tudást. Először egy körforgalomban, éjjel próbálgattam az autót, utána a tököli reptéren gyakoroltam, ahol teljesen legálisan, pályabíróval, nevezési díj ellenében bárki kipróbálhatja, mire képes. Komoly kritériumok vannak az autókra és…
…egyik nagy erénye, hogy az eredmény elmenthető egy külön dokumentumban, vágólapra helyezhető, kinyomtatható. Az illetékkalkulátor és az ügyvédi díj kalkulátor – csakúgy, mint a Kiadó által fejlesztett többi kalkulátor –…
…– ennek megfelelően a tevékenység végzésére szolgáltatási díj fizetése ellenében kerülne sor – és a szolgáltató szervezetet az általa végzett tevékenységgel összefüggésben felelősség terhelné a hirdetményt hozzá ellenőrzésre beküldővel szemben….
…(1994) forgatókönyvíró Három szín: piros (1994) forgatókönyvíró; Oscar-díj (1995) – Legjobb eredeti forgatókönyv jelölés Három szín: kék (1993) író, forgatókönyvíró; Cézár-díj (1994) – Legjobb forgatókönyv jelölés Veronika kettős élete (1991)…
…válása. Szőnyi Szilárd Magyar Oscar-díj Magyar szoftverfejlesztőknek – Jászberényi Márknak, a magyar Colorfront cég alapítójának, Priskin Gyulának és Perlaki Tamásnak – adták át februárban Hollywoodban a technikai Oscar-díjat az általuk…
…a tagok számára fizetett felhasználási díj révén, folyamatos anyagi támogatást nyújt a magyar irodalom legkiválóbb alkotói számára írói, költői, irodalomelméleti tevékenységük folytatásához, újabb alkotások létrehozásához. Az alkotói támogatás és a…
…utazókat 12 ezer forint pótdíj terheli – illetve ennek a fele, ha a helyszínen fizetnek –, és további 12 ezer forint a késedelmi díj, ha 30 napon belül nem rendezik…
…egyéves díjfizetési időszakra, áfa nélkül számított egységnyi díjtételek szerint kell meghatározni. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj egytényezős vagy kéttényezős díjként állapítható meg. A kéttényezős díj rendelkezésre állási díjból és ürítési díjból…
…Magyar Ügyvédi Kamara által joghallgatóknak kiírt pályázat díjazottjai: 1. díj: Molnár Tamás, PTE-ÁJK 2. díj: Csabai Kunigunda, PPKE-JÁK 3. díj: Frölich Balázs, PPKE-JÁK A jeles eseményt dr. Bánáti János, a…