Reklámerejű büntetőeljárás
…idén november hetedike és december elseje között. Az annak idején nagy port felvert ügynek hét vádlottja van, a tényleges kárigény az elmaradt haszonnal együtt bőven meghaladja a milliárdos összeget. A…
…idén november hetedike és december elseje között. Az annak idején nagy port felvert ügynek hét vádlottja van, a tényleges kárigény az elmaradt haszonnal együtt bőven meghaladja a milliárdos összeget. A…
…ezt a tényleges üzleti tevékenység mikéntje dönti el. Azt kell megnézni, hogy van-e telephelye a cégnek Magyarországon, ahol tényleges tevékenységet folytat. Kérdés volt ennek kapcsán az is, ha az ügyvéd…
…vezetői, szervezeti ismeretek híján nehéz (jól) csinálni, módját pedig nem lehet csak úgy kitalálni. Kívülállóként lehet sejteni, hogy adott esetben mire van az ügyfélnek ténylegesen szüksége, ügyvédként ez azonban kevés…
…hiánya miatt, harmadsorban pedig a nagyon erős muzulmán befolyás miatt, ami mégis csak az eddigi európai keresztény gyökereket veszélyeztetné. Nem véletlen, hogy Európa megosztott ebben a kérdésben. Ne feledjük el…
…eljárást lezáró határozat jogerőre emelkedéséig. A helyzet tehát a kizárt ajánlattevő konkrét elismerése hiányában a gyakorlatban nehezen kezelhető az ajánlatkérő számára. Kardkovács Kolos: Felmerül az a kérdés is, mi van…
…volna a vádat, a védő pedig azzal szemben a védelem álláspontját fejtette volna ki, ahol játékvezető szerepe lett volna a bírónak és ténylegesen a bírósági tárgyalásra helyeződött volna át a…
…évek óta húzódik, s amelynek hiánya nagy hátrányt jelent Budapest nemzetközi versenyképessége szempontjából – derül ki a Magyar Szállodaszövetség friss állásfoglalásából. – Az elmúlt hónapokban nyilvánosságra került szállodai csődök nagyon…
…is az ítélethozatalra való visszavonulás után. Ami gondot jelenthet, a részletes eljárási szabályok hiánya, amit az Alkotmánybíróság húszéves gyakorlatából lehet megismerni. Itt nagy segítséget nyújtanak a tudományos munkák, mint a…
…ellenőrzött szakmai szempontok alapján. A megoldás az, hogy talán a kamara tiltassa be az internetet? Az ügyvédkényszer folytán az ügyek végén mindig van magyar ügyvéd is. Jobb esetben tulajdonos a…
…valóban jelentősebb, nagyobb súlyú, több odafigyelést és mélyebb bizonyítást igénylő ügyekre, csökkentve azt az időt, ami az elkövetés és az elbírálás között van. Az új Btk. alaptörvénybe a tényleges életfogytiglani…