Jogszabályfigyelő 2023 – 49. hét
…eljáró védő kizárt volt az eljárásból, mivel az ügyben valójában mint a tanúként kihallgatott személy segítője vett részt [….]. Ez pedig azt jelenti, hogy az indítványozó védelme – a kötelező…
…eljáró védő kizárt volt az eljárásból, mivel az ügyben valójában mint a tanúként kihallgatott személy segítője vett részt [….]. Ez pedig azt jelenti, hogy az indítványozó védelme – a kötelező…
…a következtetésre jut, hogy a hat hónapig tartó párhuzamos tárolás jogszerű, az érintett személy még mindig jogosult arra, hogy tiltakozzon az adatai kezelése ellen, és kérje azok törlését, kivéve, ha…
…oktatásba a jogi technológia kezelése, programozása és napi szintű használata is, mint gyakorlati tárgy, hiszen egyre több, a jogi egyetemről kilépő hallgató számára ilyen állások lesznek nyitottak. A kulcskérdés azonban…
…prediktív analitika forradalmasítja a jogi eljárások kockázatértékelését és kezelését. A mesterséges intelligencia segítségével a jogi osztályok előre láthatják a lehetséges problémákat, és ennek megfelelően alakíthatnak ki stratégiát, a kárenyhítéstől a…
…– IBSZ, DCP BRP, nyilvántartásba vétel, auditorral való szerződéskötés, audit), szervezési feladatot (pl. munkatársak biztonsági képzése, információ biztonságért felelős személy kijelölése, protokollok betartása, biztonsági események kezelése és bejelentése) és folyamatos…
…a vád a súlyosítását, a védelem pedig a részleges enyhítését kérte – szóbeli indoklásában Gebe Zoltán bíró emlékeztetett, hogy a vádlott elismerte a bűnösségét, a meghallgatott tanúk terhelő vallomása is…
…ugyanakkor nem árt konkrét szituációkat kielemezni. Korábbi írásomban részleteztem a tanúk szerepét, akik eme ábra alapján ennyiféleképpen válhatnak a történet szereplőivé. Van, aki védelmezőként képes ott és akkor beavatkozni, támogatni,…
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadta álláspontját a csomagolás újrahasznosítására vonatkozó javaslatokról, melyek célja a növekvő hulladékmennyiség kezelése, és az újrahasznosítás ösztönzése – tájékoztatott az uniós parlament szerdán….
…mégis behoztunk egy új áramlatot, megosztottuk azt, ami nekünk fontos volt, és a mellettünk állónak talán még fontosabb. Mit tehetünk azért, hogy aktív tanúk lehessünk? Legyünk jelen, legyünk éberek az…
…a bíró ellene fog dönteni”, amire Arthur Engoron bíró arra hívta fel a figyelmét, hogy közvetlenül az ügyészség képviselőjének kérdésére válaszoljon, különben eltávolíttathatja a tanúk padjáról. A korábbi elnök hétfő…