1205 találat erre a kulcsszóra: tisztességes eljárás követelménye

2013. május 23.

Volt egyszer egy tanár I.

…legvitatottabb kérdés a tisztességes eljárás szempontjából úgy tudom, hogy a védett tanúk részvétele volt. Az Európai Emberi Jogi Bíróság több döntésének a hátterében is ez a kérdés áll. (pl. Kostowski-ügy,…

2013. május 17.

Az Ab vizsgálhatja a nyugdíjfelfüggesztést

…–A munkaviszony megszüntetése Szabó Máté álláspontja szerint sérül az arányosság követelménye is, ha a nyugdíjrendszerben rövid időn belül jelentős mértékű változást vezetnek be, egy újabb elem fennállása miatt későbbi időpontra…

2013. április 21.

Új eljárás a cégek megszüntetésére

A kényszertörlés intézményét vélhetően azért hozta létre a jogalkotó, hogy csökkentse a költséges felszámolási eljárásba forduló végelszámolási eljárások számát. A cégbíróság ugyanis négy esetben rendeli el a kényszertörlési eljárást: ha…

2013. április 19.

A magyarok többsége nyugdíj után is dolgozna

…10-15 hónapnál nem lenne többre elegendő a pénzük. A megkérdezettek csaknem kétharmada, 65 százaléka még mindig kizárólag az állam feladatának gondolja a tisztességes időskori megélhetési feltételek megteremtését. Ugyanakkor a válaszadók…