499 találat erre a kulcsszóra: visszaélés

2013. június 12.

A kölcsönzött dolgozók még mindig kiszolgáltatottak

…az, ami még „kreatív jogértelmezés”, és mi az, ami már visszaélés. A törvény legalapvetőbb szabályai – mint mondjuk a távolléti díj számítása – kapcsán is komoly nézetkülönbségek vannak a munkajogászok…

2013. június 3.

Egy ügyvéd a politika versenyfutásában

…indított személyiségi jogaiknak megsértésére hivatkozva. Míg a Fővárosi Törvényszék Szilvásy György elsőrendű vádlott esetében – tekintve, hogy az indokolás szerint felmerülhet a hivatali visszaélés bűntette is – eljárási hiba miatt…

2013. május 23.

A Sziget Fesztivál

…de csak kisebb szabálytalanságokat találtak és azt is csak néhány esetben. Kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt huszonnyolc embert fogtak el a rendőrök, a lefoglalt drogok összértéke több millió forint volt….

2013. május 23.

Csak azt a pert nem lehet megnyerni, amit az ember nem indít el

…részben a helyreigazítás körében, részben a személyhez fűződő jogok – becsület- és jóhírnév-sértés, hangfelvétellel és képmással való visszaélés, magán- és üzleti titok megsértése – merülnek fel. A kilencvenes évek második…

2013. május 23.

Áldozatkutatás végre Magyarországon is

…a gyermekkorúak esetében 2,6 százalék, fiatalkorúak esetében 3,6 százalék volt az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Statisztika adatai szerint. Van áldozat nélküli bűncselekmény is, például a kábítószerrel való visszaélés és ha…

2013. május 23.

Országos Büntető Eljárásjogi Perbeszédverseny 2009

…1 rb több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, 2 rb lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette és 1 rb gondatlanul elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt emeltek vádat. Sok mindenre…

2013. április 22.

Éjszakáznak a revizorok

…sok az adóügyi visszaélés – olvasható a lap hétfői számában. A tavaly húsvétkor végzett ellenőrzések tapasztalatai alapján a reggel nyolctól kora délutánig tartó időszakban az árusok, kereskedők háromnegyede átadta vevőinek…