A bíró sem tévedhetetlen – Hozzászólás

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alábbiakban Szabó Lajos nyugdíjas, volt ügyvéd hozzászólását közöljük, melyet A bíró sem tévedhetetlen címmel rendezett szakmai beszélgetésnek az Ügyvédvilág januári számában megjelent összefoglalójához készített. A gyémántdiplomás jogász pályafutása során az igazságszolgáltatás több oldalán – ügyész, jogtanácsos, ügyvéd – e témakörben szerzett tapasztalatait szándékozik közreadni.

Szabó Lajos a többféle szerepkörben észleltek során tapasztalta azokat a változásokat, amelyek a Pp. nem túl gyakori módosításával jelentkeztek. Ezek többnyire egybevágnak a konferencián érintett kérdésekben, az ott kialakult állásponttal. Mint írja, a tapasztaltak esetenként segítették jogszolgáltató munkáját, más esetekben viszont károsan befolyásolták azt.

A személyes tapasztalatok, más összefüggésben, más megvilágításban jelentkeznek, mint ahogy azt a konferencia összefoglalója tartalmazza. Ennek oka vélhetően az, hogy a hozzászóló elsődlegesen a gazdasági perek körébe szorította leírt tapasztalatait, mégpedig azért, mert az utóbbi időkben felgyorsult jogalkotási gyakorlat miatt a gazdasági kapcsolatok szabályozása gyakrabban változott, és talán a jövőben is gyakrabban fog változni, mint az egyéb polgári jogi kérdésekre vonatkozó szabályok. A gazdasági társaságokat, vállalkozásokat érintően jelenleg is vannak alul-, vagy rosszul szabályozott területek (ingatlan-nyilvántartás, birtokvédelem, stb.), amelyeket a bírósági gyakorlat hivatott a vélhetően helyes meder irányába terelni, illetőleg az ilyen irányú jogszabály-módosítást szorgalmazni.

A hozzászóló részére az „állatorvosi beteg lovat” az a századforduló előtt indult, hosszúra nyúlt, elmérgesedett gazdasági vita jelenti, amely két vállalkozásnak, a rendszerváltozás előtt indult közös beruházásának költségviseléséről keletkezett. Ennek igazságszolgáltatási szálait a mai napig nem lehetett teljesen elvarrni. Ebben ugyanis az összefoglalóban felhozott valamennyi eset megtalálható, sőt a hozzászóló tapasztalataival ki is egészíthető. Ezt a vitát a hozzászóló az egyik vállalkozás jogi képviselőjeként hol felperesi, hol alperesi képviselőként „szenvedte végig”, sőt a felek közötti vita lezárása után kártérítési és rágalmazási perben maga is alanyává vált a vitának.

A bíró sem tévedhetetlen…

Az előzményi cikk következtetéseivel jórészt egyetértek. Sommásan szólva: a bírói tévedés lehetősége a gazdasági perekben sem zárható ki. A tévedések lényeges csökkentése azonban eminens érdeke nem csak a jogkeresőknek, hanem a szolgáltatóknak is. Ennek érdekében az eddigieknél jobban, célirányosabban, törvényi rendeltetésük szerint, teljes körűen alkalmazni kell a Pp.-ben jelenleg is biztosított jogi eszközöket. Jelen hozzászólásommal ezt igyekszem – a teljesség igénye nélkül – szolgálni, a konferencia anyagához utólag, írásban kapcsolódni, mégpedig a következőkkel:

1. A kereseti kérelemhez kötöttséget a jelenlegi gyakorlattól eltérően, rugalmasabban kellene értelmezni és kezelni. Ezt nemcsak a felek, hanem a bírósági szervezet érdeke is indokolttá teszi, ahogyan azt az összefoglaló is részletezi. A rugalmasság abban az esetben is indokolt, ha a feleknek jogi képviselői vannak.

2. A bíró tájékoztatási kötelezettségét nem kellene behatárolni abban az esetben sem, ha bármelyik fél jogi képviselővel jár el. A hozzászóló nem osztja a cikknek azt a következtetését, hogy jogi képviselő eljárása esetén a felek tájékoztatása azért nem indokolt, mert az ügyvéd azonos képesítéssel rendelkezik, mint a bíró, tehát jogi képviselője mellett a fél nem szorul további szakmai segítségre. Ez a vélemény azért nem osztható, mert a bíróságokon kialakított szakmai csoportosítás, az azonos témájú ügyek gyakorisága, a bírónak ezekkel történő találkozása lényegesen több tapasztalatot nyújt, mint a „magánosként” eljáró jogi képviselőnek. A bírónak szakmai forrása, konzultációs lehetősége lényegesen nagyobb még annál is, amelyet az egyéni ügyvéddel szemben az esetlegesen szakosodott, több szakmai irányultságú ügyvédi irodákban találni lehet. Ez a megállapítás különösen érvényes a gazdasági kapcsolatok gyors változásának utóbbi időszakára. Ezektől az előnyöktől a jogi képviselővel eljáró ügyfelet sem indokolt megfosztani.

3. A bizonyítási teher helytelen értelmezése hátrányt jelenthet a felperes részére. A bírósági gyakorlatunkban eluralkodott az az álláspont, hogy a bizonyítási teher a felperesre hárul, tehát az az ő kötelessége. Ez a gyakorlatban csak részben lehet igaz. Abban az esetben ugyanis, ha felperes a kereset jogalapját bizonyította, az alperesre hárul a bizonyítékok megdöntése, az ellenbizonyítás. Minden esetben kötelessége az alperesnek, hogy a felperesi bizonyítékokat megdöntse, ha vitatja azokat, és van a megdöntéshez elegendő alapja. Gyakorlati tapasztalat, hogy az alperesek egy része nem veszteget energiát a felperes által nyújtott bizonyítékok megdöntésére, a bíró pedig nem hívja fel őket arra, hogy ez esetben rájuk hárul a bizonyítási teher, ha pedig nem élnek ezzel, akkor a döntés e vonatkozásban hátrányos lehet.

4. Gyakoribbá kellene tenni a felek személyes meghallgatását. Különösen érvényes ez az igény abban az esetben, ha a per tárgyává tett intézkedések maguktól a felektől származnak. A személyes meghallgatás alkalmas lehet arra is, hogy az ítéleti tényállás megállapításánál és indokolásánál a fél személyes tulajdonságait is figyelembe vegyék. A felek személyes meghallgatása biztosíthatja, hogy a bíró a döntésnél nemcsak a jogesetet, hanem a vitázó felek személyes tulajdonságait, emellett a vitát kiváltó körülményeket, környezeti hatásukat is láthatja és értékelheti. A bírói gyakorlat szerint a gazdasági perekben alig idézik a peres feleket személyes meghallgatásra, vagy pedig azok az idézésnek csak ritkán tesznek eleget. Az ebből fakadó következtetéseket az esetek zömében az ítéletben nem vonják le. Gazdasági társaságok és vállalkozások esetében is indokolt lehet az ügyvezetők vagy vezetők személyes meghallgatása.

5. Nem vitatható az összefoglalóban le nem írt, de egyértelműen kicsengő következtetés, amely szerint a bizonyítási eljárás igencsak leggyengébb pontja a szakértői közreműködés felhasználása. Alkalmazásának gyakorlata szűk körű, túlságosan megengedő és laza. A bírói tévedések jelentős része ezekre vezethető vissza. A gyakorlati gond kétirányú.

Egyrészt segítené az ítélkezési gyakorlatot, ha a bíróságok a magánszakértő véleményét is befogadnák, és a per tárgyát képező szakmai kérdésben sor kerülhetne előzetes szakvélemény felhasználására is. Gyakorlati tapasztalat, hogy általában a bíróságok ennek alkalmazására még listás szakértő esetén sem adnak lehetőséget, mert azt, az igénybe vevő fél véleményével azonosítják, tehát nem fogadják el. Nem kedvezőbb a helyzet abban az esetben sem, ha a magánszakértő egyébként a szakma elitjéhez tartozik, egyetemi oktató, tudós, stb. (Így történt ez a hozzászóló esetében is.) Nem abból kellene kiindulni, hogy a magánszakértő a dotációért a megbízó fél igénye szerint mindent bizonyít, hiszen a magánszakértőnek véleményéért egzisztenciálisan is felelősséget kell vállalnia, hitelét a szakmai körökben megengedett szereplése biztosíthatja. Javítaná a keresetek és a bizonyítási indítványok szakszerűségét, ha bátrabban lehetne élni a magánszakértő közreműködésével, a bíróság adott esetben nem azzal fogadná annak alkalmazását, hogy nem érhet többet, mint a fél személyes nyilatkozata. (A hozzászólónak e körben van pozitív tapasztalata is.)

Másrészt: a bírósági szakértő kirendelése esetén mindig meg kell határozni az előzetes kérdések körét, a személyes és közös egyeztetés indokoltságát. Előfordul, hogy a bírósági végzés e vonatkozásban nem teljes, vagy teljes ugyan, de ezeknek a rendelkezéseknek a felek vagy a szakértő nem tesz eleget, a bíró pedig eltekint a hiánytól. A hozzászóló által hivatkozott jogesetben ezek megtörténtek ugyan, de az eljáró tanács elnöke a felek által beadott kérdéseket el sem juttatta a szakértőhöz, miután a kirendelés megtörténte után úgy döntött, hogy a szakértő meghallgatására nem ad lehetőséget a feleknek, a korábban szakmainak tartott kérdést saját ismeretei alapján dönti el.

6. A jogi szakirodalom és a szakma száműzte a gyakorlatból a precedensekre épített ítélkezést. Ennek ellenére a gazdasági perekben a bizonyítási eljárás leggyakoribb forrása a Bírósági Határozatok Tára (BH). A jogkeresők egy része – a jogi képviselők sem kivételek – hajlamos arra, mert kényelmesnek tartja, hogy a per tárgyát nem a törvényi háttér megjelölésével és beazonosításával, hanem a BH-ban található jogesetek felidézésével vagy megjelölésével támasztja alá. Egyes peres iratok a BH-ból kifénymásolt jogesetek mellékletével vannak ellátva, szóbeli és értelmezési magyarázatot nem is fűznek hozzá. A gyakorlat azért sem fogadható el, mert két hasonló jogeset aligha található, a szereplők személye, egyéni adottságai önmagukban is más-mássá teszik, és más megítélést vonhatnak maguk után. A peres felek személyes meghallgatása a korábban idézettek szerint ezért is indokolt lehet.

A hozzászóló részére jogosnak tűnik az a törekvés, hogy a bírósági döntésekben és azok indokolásában ne a korábbi jogesetekkel történő összehasonlítás, hanem a döntés alapjául szolgáló aktuális jogszabályok elemzése, azoknak személyre és jogesetre illesztett értelmezése, illetve a jogszabályból kiolvasható jogalkotói szándék jelenjen meg.

Összegezve tehát, a hozzászólásban leírtak zömében egybevágnak a folyóirat hivatkozott cikkében foglaltakkal. Azonos a végkövetkeztetés is: a bizonyítási eljárásban nem szabad hibázni, a gyakorlati hibákat és hiányosságokat nem a jogalkotónak, hanem maguknak a bíróságoknak kell megoldaniuk, aki pedig – az eljáró bíró vagy a tanács – hibázik, annak a döntését hatályon kívül kell helyezni.

Az igazságszolgáltatás valamennyi résztvevője részéről helyes a törekvés a tisztességes bírósági eljárásra, a bizonyítási eljárás teljességére, az ítélethozó bíró tárgyilagos döntésére. Legyen gyorsabb az ügyintézés, kevesebb a bírói tévedés. Ezekkel időt lehet kímélni és költséget megtakarítani. A bíróság elé kerülő viták gyorsabb és igazságosabb rendezése növelni fogja a bíróságok iránti bizalmat, elősegíti a társadalmi együttélés mindennapi gondjainak enyhülését.

---