Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Március 15-én lesz egy éve, hogy hatályba lépett az új Polgári Törvénykönyv. Az eddigi tapasztalatok, illetve a törvény alkalmazásával kapcsolatos dilemmák megvitatására március 18-19-én Visegrádon, a Wolters Kluwer Kiadó szervezésében kétnapos konferenciát tartanak. A második nap egyik szemináriuma a családjog körében történt változásokról fog szólni. A szeminárium egyik előadójával, dr. Szeibert Orsolyával, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának adjunktusával néhány aktuális, az új Ptk. hatálybalépésével felvetődött családjogi kérdésről beszélgettünk.
Mielőtt rátérnénk a konkrétumokra: Ön hogyan értékeli az új Polgári Törvénykönyv első évét? Ön szerint valóban szükség volt új Ptk.-ra?
Ami a családjogot tárgyaló Negyedik Könyvet illeti, azt lehet látni, hogy számos új és rugalmasabb családjogi szabály, rendelkezés van. Ezek ugyan részben tudnak még csak a gyakorlatban élni, és nem is mindig egységes az alkalmazásuk, de az új törvénykönyv hatályba lépése óta olyan sok idő még nem telt el, hogy ezeket számon kérhessük. Ami tény, hogy az új Ptk. mindenképp igyekezett alkalmazkodni az újabb tendenciákhoz, a társadalmi, gazdasági változásokhoz. Ugyan a világ nagyon gyorsan változik, nagyon sokféle család él egymás mellett és ezekkel a változásokkal szinte semmilyen jogszabály nem is tud lépést tartani, de maga a szándék mindenképpen értékes.
Nemzetközi kitekintésben, összehasonlításban milyennek látja a magyar Ptk. Családjogi Könyvét?
Úgy látom, hogy a családjogi rész megfelel az európai országok családjogi szabályainak. Az európai országokban általános, hogy a házasságot viszonylag védett és elsődleges intézményként szabályozzák, és ez így van a mi törvényünkben is. Az is abszolút elfogadott, hogy a szülői felügyeletet vagy szülői felelősséget igyekeznek egyre rugalmasabban szabályozni, hogy többféle családmodellre, élethelyzetre alkalmazható legyen, és ez abszolút így van a magyar családjogban is. Annyit még érdemes hozzátenni, hogy a korábbi családjogi szabályozás is teljes mértékben lépést tartott az európai országokban tapasztalható jogszabályokkal, tehát nem volt sem jobb sem rosszabb, azoknak éppen megfelelt, és az új Ptk.-ról ez ugyanígy elmondható. Bár vannak általános tendenciák, a családjog mindenhol a hagyományokban is gyökeredzik.
A családjogi szabályozás eddig külön törvény és nem a Polgári Törvénykönyv része volt. Ön szerint is helyes lépés volt beemelni?
Amikor a Ptk. kodifikációja elkezdődött, volt egy vita, amely többek között a kodifikációs folyóirat hasábjain is zajlott. Voltak olyan érvek, hogy inkább maradjon önálló törvény – a volt szocialista országokban jellemzően inkább önálló volt –, vagy pedig kerüljön „vissza” a Ptk.-ba. Azt, hogy végül bekerült, én a magam részéről kifejezettem pozitívnak értékelem. A családjog olyan kérdéseket tárgyal, amelyek az emberek legnagyobb részét – sajnos vagy nem sajnos, de – előbb-utóbb érintik, tehát lehet azt mondani, hogy a családjog a mindennapok része. Része sajnos, mert annyi házasság bomlik fel és annyi élettársi kapcsolat szakad meg, hogy akár vagyoni szempontból, akár a kiskorú gyermek szempontjából ma már nélkülözhetetlen. Arról nem is beszélve, hogy a vagyonjogi kérdésekben nagyon sok olyan téma van, ahol a dologi jogi és a kötelmi jogi szabályokat kell alkalmazni és így, hogy a családjog ebbe a rendszerbe beépül, ez sokkal nyilvánvalóbbá válhatott. Noha a gyermekvédelemmel önálló jogszabályok foglalkoznak, a családjog mentén talán az is jobban előtérbe kerülhet, arra pedig különösen szükség lenne, elég itt a legutóbbi időkben a médiában is széles körben tárgyalt esetekre gondolni (agárdi, szigetszentmiklósi, Attila utcai esetek).
Milyen újdonságai vannak az új Ptk. Negyedik Könyvének?
Szeibert Orsolya: A magam részéről kifejezetten pozitívnak értékelem, hogy a családjogot beemelték az új Ptk.-ba
Ami az egyik legnagyobb gyakorlati újdonság, hogy a gyermekelhelyezést mint terminológiát az új Ptk. szinte teljesen kiiktatta. Ma a gyermekelhelyezésről szóló döntést a szülői felügyelet rendezése kérdésében való döntésnek hívjuk. Ez annyiban nagyon pozitív, hogy sokkal hajlékonyabbá tette a rendszert, ugyanis nem csak két, hanem akár több megoldás között is választhatnak a felek és a bíróság. Az egyelőre nehézkesen alakul, hogy melyik bíróságok pontosan hogyan értelmezik ezeket a lehetőségeket, ezen a területen egységességet még nem lehet látni, szóval kérdés, hogy mikor fog átmenni akár a jogi, akár a civil köztudatba. Ami még nagy változás, hogy az új Ptk. kifejezetten támogatja az úgynevezett közös szülői felügyeletet, ami továbbra is azt jelenti, hogy a szülők mind a ketten megmaradnak mint szülői felügyeletet gyakorlók a gyermek mellett akkor is, ha ők már nem élnek együtt. Az új Ptk. igyekszik a családtagoknak is nagyobb úgynevezett önrendelkezési jogot biztosítani. Például, ha az apaság vélelmét megdöntik, a nagykorú gyermek maga dönthet arról, hogy megtartja-e az addig viselt családi nevét vagy sem. Szintén nagyobb jogi jelentőséget tulajdonít azoknak a személyeknek, akiket úgy szoktunk hívni, hogy egymással tényleges családi kapcsolatban álló személyek, mint például a mostohaszülő vagy a gyermeket nevelő személy – ehhez hozzá kell tenni, hogy ez egy borzasztóan nehéz kérdés, a jogi szabályozás nehezen tud alkalmazkodni az emberek életvitelében beállott gyors változásokhoz. Az Emberi Jogok Európai Bírósága ugyanakkor kifejezetten védi is a ténylegesen fennálló családi kapcsolatokat.
Új elem a kötelező mediáció is. Ez mit takar pontosan?
Ahol az úgynevezett kötelezően támogatott mediáció van, az a szülői felügyelet és kapcsolattartás kérdése. Ennek az a lényege, hogy a feleknek nem kötelező magán a közvetítésen részt venni és egy úgynevezett mediációs megállapodást létrehozni, de az viszont kötelező lehet, hogy egy mediátort kiválasszanak és legalább az első mediációs ülésen mind a ketten megjelenjenek. Maga a közvetítés egyébként egy önkéntesen igénybe vehető konfliktus-feloldási tevékenység, amelyet a felek nem békítésre, hanem a vitás kérdések rendezése érdekében vesznek igénybe. Természetesen többféle mediációs tevékenység van. 2002, azaz a közvetítői törvény hatályba lépése óta nagyon sok ügyvéd is vállal mediációt, nemrég pedig bevezették a bírósági közvetítői rendszer is, hiszen erős támogatottsága van, hogy a bíróság is végezzen közvetítői tevékenységet. Van egy olyan alapvető elgondolás is: nem biztos, hogy a mediátornak feltétlenül jogásznak kellene lennie, hiszen ez egy nagyon neutrális szerep, aminek nem biztos, hogy egy ügyvéd vagy egy bíró teljességgel meg tud felelni. Hiszen az ügyvédeket például arra köti ügyvédi megbízatásuk, hogy az ügyfél érdekeit képviseljék, a bíráknál pedig pont fordított a helyzet, őket nagyon erősen arra szocializálja a rendszer, hogy mindig dönteniük kell. A vagyonjogi vitákat, ahol a legfontosabb kérdés: melyik félnek mi jár, viszont nem biztos, hogy feltétlenül jó ötlet csak mediátorral tárgyalni, hiszen az egyik fél esetleg úgy mond le valamely követelésről, vagy úgy megy bele egy mediációs megállapodásba, hogy gyakorlatilag nem is tudja, mit követelhetne.
Visszatérve a családjogra, az új Ptk.-ban is vannak olyan elemek, amelyek nem igazán egyeznek a mindennapi gyakorlattal. Milyen irányba megy a bírói gyakorlat?
Igazából ezt még nem mindig lehet pontosan megállapítani. Körülbelül néhány év múlva fogjuk látni, hogy milyen különböző irányvonalak vannak. A szülői felügyelet tekintetében például nagyon sok kérdésnek az eldöntése már nem bírósági, hanem gyámhatósági hatáskör, a gyámhivatal döntései pedig nehezebben követhetők, mint a bírósági határozatok. Ugyanúgy később lesznek tapasztalatok a házassági vagyonjogban bevezetett, úgynevezett közszerzeményi rendszerről, amelyet valaha a magyar jog is ismert. Míg néhány európai országban ez a törvényes vagyonjogi rendszer, nálunk az maradt a házastársi vagyonközösség, amely abszolút a kialakult ítélkezési gyakorlatra épít. A Ptk. az úgynevezett élettársi vagyonjogi rendszeren is változtatott. Eddig ők is egyfajta vagyonközösségi jellegű rendszerben éltek, amiből most egy közszerzeményi jellegű rendszer lett. Kétséges, hogy ezeket az újfajta élettársi vagyonjogi szabályokat, amelyek korábban nem voltak a magyar jogban, hogyan fogják a bíróságok alkalmazni, de erre még értelemszerűen semmiféle tapasztalatunk nincsen.
Maga az élettársi kapcsolat szabályozása is kicsit ellentmondásos. Miért is?
A Ptk. az egész élettársi kapcsolatot szerződésként szabályozza, tehát nem a családjogi, hanem a kötelmi jogi szabályok között rendezi, és csak az úgynevezett családjogi hatások kerültek a Negyedik Könyvbe. Az azért szerencsés, hogy az élettársaknál is kérni lehet az élettársi kapcsolat megszüntetése után a lakáshasználat bírósági rendezését, illetve a volt élettárs tartást is igényelhet.
|
||||||||
Mely családjogi területeken történt még változás?
A családjog szabályok újrakodifikálásakor az volt az alapvető elv, hogy ha nem muszáj, akkor ne legyen feltétlenül nagy változás. Számomra úgy tűnik, hogy problémák az értelmezésből lesznek. Például egy ilyen értelmezési kérdés lehet, hogy ha a szülőknek sikerül megállapodniuk és úgynevezett közös szülői felügyeletet gyakorolnak a házasság felbontása után, akkor nekik az új szabályok szerint a kapcsolattartás kérdésében már nem kell megállapodniuk. Én a magam részéről biztosan inkább támogatnám azokat a megállapodásokat, ahol igenis szabályozva van kapcsolattartás, hiszen a szülőknek is strukturálniuk kell a saját életüket. Kérdés, hogy a bíróságok engedik-e majd, hogy a szülők megállapodjanak a kapcsolattartásról is annak ellenére, hogy közös szülői felügyelet gyakorolnak. Ugyanilyen probléma lehet a tartás kérdése; ha mindkét szülő megközelítően azonos időtartamot tölt a gyerekkel, akkor hajlamosak lehetnek a bíróságok arra, hogy elmenjenek abba az irányba: tulajdonképpen egyiküknek sincs tartási kötelezettsége, mert mindegyikük meghatározott ideig úgyis a saját háztartásában gondozza a gyermeket. Viszont borzasztó méltánytalan tud lenni, és ezt mutatják az európai tapasztalatok is, amikor mindkét szülő ugyanannyi ideig gondoskodik a gyermekről, de az egyiknek a jövedelme jóval kevesebb, mint a másiké. Az, hogy ha van tartásdíj, annak hogyan tudjuk megállapítani az alapját, már nem jogi jellegű probléma.
Az előbb említett kapcsolattartásból fakad a legtöbb vitás ügy a családjog területén. Van-e megoldás erre a problémára?
Mivel annyi a különélő szülő, annyi a felbomlott család, rengeteg a kapcsolattartási probléma is. A Ptk. ugyan igyekszik ezt egy picit jobban megoldani és egy kicsit előrébb vinni a helyzeteket, de azért azt látni kell: az, hogy a kapcsolattartás jól végrehajtható legyen, sajnos már nem a Ptk. kompetenciája, mint ahogy a tartásdíjak végrehajtása sem. Úgy tűnik, hogy az állampolgároknak szülőként sincs elég felelősségtudatuk. Tehát, ha a bíróság azt mondja, hogy a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülőnek van egy, a kapcsolattartást elősegítő kötelezettsége, akkor engednie kell, hogy a különélő szülő is találkozzon a gyerekkel, azt nem szabad meghiúsítania. A Ptk. önmagában ezeket a problémákat nem tudja megoldani. Hozzáteszem, a szülői felügyelet körében is nagyon sok olyan szabály van a Ptk.-ban, amelyik inkább egyfajta iránymutatást ad a szülőknek: kimondja az együttműködési kötelezettséget, a kölcsönös tájékoztatási kötelezettséget, tehát olyan kötelezettségeket, amelyek akár a normális emberi együttélésből is fakadhatnának. Azt viszont egyelőre nem lehet látni, hogy ha ezeket a szülők elmulasztják, annak milyen hátrányos jogkövetkezménye lehet számukra. Jelenleg ezek inkább közvetett joghátrányok. Az persze szomorú, hogy a Polgári Törvénykönyvnek iránymutatásokat kell adnia, hogy hogyan kellene szülőként felelősségteljesen viselkedni.
