A felhőalapú szolgáltatások szerzői jogi megítélése

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A felhőalapú tárhelyek megjelenése a szerzők és a felhasználók közötti érdekegyensúlyt felborította. A szerzők műveinek magáncélú többszörözése után járó díjazás rendszere a felhőalapú tárhelyek esetében a mai napig nem került bevezetésre. A tárhelyek problémáját az adja, hogy nehezen meghatározható az az eszköz, amelyet díjjal terhelnénk. A díj kivethető a felhőt felépítő merevlemezekre, magára a tárhelyszolgáltatásra vagy azon készülékekre, melyekkel igénybe vehető a szolgáltatás. A tanulmány feltárja miként vezethető be a díj ezen eszközökre, valamint milyen okok akadályozzák azt, illetve azt, hogy milyen szabályozás várható a jövőben.

A teljes tanulmányt a Polgári Jog folyóirat 2017/5. számában olvashatja.

 

4. Szabad felhasználás: magáncélú többszörözés

Az előző fejezetben ismertetett többszörözési jog a szerzők és a társadalom érdekének mérlegén a szerzői oldalt erősítette. Ennek ellensúlyozására – a szabad információhoz jutás igénye, illetve a magánszféra védelme igényének kielégítése végett – szolgál a szerzői mű szabad felhasználása. Mivel a fejezetben tárgyalt jogintézmény és a felhőalapú szolgáltatások kapcsolata még gyerekcipőben jár, szükségünk lesz az Európai Unió szabályait szemügyre vennünk, különösképp az Európai Unió Bírósága által hozott ítéletek interpretációit.

[multibox]

A szabad felhasználások a szerzőt megillető abszolút és átfogó vagyoni jogok kivételeként értelmezhetők, tehát ilyen esetben a szerző engedélye nem szükséges és bizonyos esetekben díj fizetésére sem kerül sor.

A téma szempontjából az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló Európai Parlament és a Tanács 2001/29/EK irányelv releváns (a továbbiakban: INFOSOC irányelv vagy irányelv). Az irányelv az eltérő tagállami szabályozásból adódó belső piaci verseny torzulásának elkerülése végett harmonizálja a kizárólagos többszörözési jog alóli kivételek intézményét. A tagállamok számára kötelezően előírja a szerzők engedélyezési, illetve megtiltási tartalmú kizárólagos jogát műveik bármiféle többszörözésének tekintetében.[1] Ez alóli kivételek esetében azonban megengedő a szabályozás. A tagállamok számára lehetőséget biztosít, hogy bármely hordozóra természetes személy által magáncélra, kereskedelmi célt közvetlenül vagy közvetve sem szolgáló többszörözés tekintetében kivételt állapítson meg.[2] A magáncélú többszörözés, annak ellenére, hogy a tagállami jogrendbe való átültetése nem kötelező, szinte valamennyi európai uniós országban megtalálható. Az efféle szabad felhasználás megvalósulásának a fogalom alapján három feltétele van: természetes személy végezze, a többszörözés célja magáncél legyen és kereskedelmi célt, tehát jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja.[3] Magáncél alatt olyan felhasználást értünk, ami a mű személyes vagy tágabb ismeretségi kör általi élvezetét szolgálja, így a műpéldány a magánszférán belül marad.[4] A felhasználás konkrét célja – függetlenül attól, hogy oktatást vagy szórakozást szolgál – figyelmen kívül hagyható.

A technikai fejlődés révén, a digitális adathordozók elterjedésével a magáncélú többszörözés egyre nagyobb méreteket öltött a privát szférában, a másolás tömegessé és mindennapossá vált. Digitális többszörözéssel végtelen számú, azonos minőségű, elenyésző költségű példány hozható létre, amely lehetőséget teremtett arra, hogy a digitális formában tárolt műhöz az interneten keresztül bárki hozzáférjen.[5] Ennek következtében az eredeti példányszámok eladása olyannyira csökkent, hogy az már a szerzők jogos érdekeit sértheti. Ebben a technikai környezetben csak úgy tarható fent a szerzők és a felhasználók közti érdekegyensúly, ha az alapvetően ingyenes és engedélyhez nem kötött magáncélra történő másolás után is díjigénnyel élhetnek az alkotók. Az irányelv preambulumában is deklarálja, hogy a kivételek vagy korlátozások egyes eseteiben a jogosultaknak méltányos díjazás jár, hogy ezáltal a védelemben részesülő műveik és egyéb teljesítményeik felhasználása ellenében megfelelő ellentételezésben részesüljenek.[6] A magáncélú többszörözést külön nevesíti is az irányelv. Méltányos díjazás biztosítása fejében a hang-, kép- és audiovizuális anyagok magáncélú többszörözésének egyes fajtái tekintetében a többszörözés joga alól kivételt, illetve korlátozást állapíthatnak meg a tagállamok.[7]

Magyarországon ezen szabályok tükröződnek az ún. üreshordozó-díj jogintézményben, amely alapján a szerzőt művének magáncélú másolására tekintettel megfelelő díjazás illeti meg. A törvény ezzel a felhasználásra a szerző helyett maga ad engedélyt, díjazást azonban biztosít számára.[8] A magánszférában keletkezett példányokat azonban lehetetlen ellenőrizni, azokat számon tartani nem lehet, ezért a magáncélú másolást végző felhasználók elérhetetlenek, technikailag megoldhatatlannak tűnik, hogy minden egyes magáncélú másolást a jogosult engedélyezzen.[9] A kereskedelemben a magáncélú többszörözés az üres hordozók forgalmaként realizálódik, a forgalom és a másolatok mértéke között az összefüggés egyenes arányú.[10] A díjat ezért átalánydíjként a magáncélú másolásra alkalmas üres adathordozókra kell kivetni, amelyet az üres kép- és hanghordozó gyártója, külföldi gyártás esetén pedig a jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett személy, vagy – vámfizetési kötelezettség hiányában – egyetemlegesen a hordozót az országba behozó személy és az azt belföldön először forgalomba hozó személy köteles megfizetni.[11] Ezt a díjat az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület, mint az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet állapítja meg a többi jogosult közös jogkezelő szervezeteivel egyetértésben. A díj megfizetését jelöli a közös jogkezelő által biztosított hologramos matrica, amelyet a hordozón kell feltüntetni. A díj – habár az üres kép- és hanghordozó gyártóját terheli – átalányjellege miatt könnyen beépíthető a piaci árba, így azt közvetve, az áthárítás miatt az a végfelhasználó fogja megfizetni, aki az adott üres adathordozót megvásárolta. Ez esetben előfordulhat olyan helyzet, amikor a felhasználó nem magáncélú többszörözés céljára vásárolja meg a hordozót, a díjat azonban mégis megfizeti.[12] A díjat emiatt gyakran kritika éri. „Az átalánydíj olyan, mintha vennének egy mozijegyet és utána mégsem mennének el megnézni a filmet.”[13] Kétségtelen, hogy a díj maga a lehetőség/jog „megvásárlása”, ez a gondolat azonban nem idegen a magánjogi logikától, gondoljuk csak a gépjármű-felelősségbiztosításra.[14] Az Alkotmánybíróság megállapításai is megerősítik, hogy a díj érdekkiegyensúlyozó, érdekösszeegyeztető funkciót tölt be a szerzők és a felhasználók között, továbbá elismerte, a díjazás – pontosan az átalányjellegéből adódóan – esetenként sérelmes lehet ugyan, érdekkiegyenlítő funkciója folytán azonban összességében észszerű és elfogadható megoldás.[15]

Az Európai Unió Bírósága először a Padawan-ügyben[16] foglalkozott a magáncélú többszörözést és az arra tekintettel fizetett díjakat érintő kérdésekkel. Az ügyben hozott ítélet hatására egyre több magáncélú többszörözésre irányuló eset került a Bíróság elé, amelynek köszönhetően a témában egyre csiszoltabb okfejtések bontakoztak ki.[17] Mivel azonban a felhőalapú szolgáltatások a magáncélú másolat és méltányos díjazás tekintetében még nem kerültek minősítés alá, ezért a Padawan-ügy fundamentális megállapításaiból kell kiindulunk.

[htmlbox Polgári_jog_folyóirat]

Az alapügy a spanyolországi, szellemi tulajdonjogok közös jogkezelésével foglalkozó szervezet a Sociedad General de Autores y Editores de España (SGAE) és a CD-lemezeket, újraírható CD-lemezeket, DVD-lemezeket és MP3-lejátszókat forgalmazó Padawan SL közötti jogvita volt. Az SGAE felszólította a Padawant magáncélú másolatok utáni díj megfizetésére. A Padawan ezt megtagadta azzal az indokkal, hogy az említett díjnak ezen digitális adathordozókra különbségtétel nélkül és attól függetlenül történő alkalmazása, hogy azokat milyen használatra szánják (magáncélú használatra vagy szakmai, illetve üzleti célú használatra), ellentétes a 2001/29 irányelvvel.[18] A másodfokú eljárásban a spanyol nemzeti bíróság az EUB-hoz fordult előzetes döntéshozatali eljárás céljából. A spanyol bíróság előterjesztett kérdéseiben, többek közt arra volt kíváncsi, hogy „azokban az esetekben, amikor valamely tagállam olyan teher-, illetve díjrendszer mellett dönt, amely a digitális többszörözésre szolgáló berendezéseket, készülékeket és adathordozókat sújtja díjjal, e tehernek (a magáncélú többszörözés után járó méltányos díjazás) feltétlenül e készülékek és adathordozók vélelmezett – vagyis a magáncélú többszörözés kivételének kedvezményében részesülő másolatok készítésére irányuló – használatához kell-e kötődnie, összhangban a 2001/29/EK irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával, illetve e jogszabály kontextusával, ami azt eredményezi, hogy a díj alkalmazása indokolt olyan esetekben, amikor a digitális többszörözésre szolgáló berendezéseket, készülékeket és adathordozókat vélhetően magáncélú másolatok készítésére fogják használni, azonban nem indokolt az ezzel ellentétes esetekben?”[19]

A Bíróság a fenti kérdésre adott válaszában a következőket fejtette ki. Mindenekelőtt megállapította, hogy azon rendszer, amely a magáncélú másolatok elkészítése után a szerzők irányában fennálló díjfizetési kötelezettséget ró ki, csak annyiban egyeztethető össze a szerzők és felhasználók közötti egyensúly követelményével, amennyiben a digitális másolatok tárolására szolgáló adathordozók magáncélú többszörözésre alkalmasak és ebből következően hátrányt okozhatnak a védelem alatt álló mű szerzőjének.[20] A bíróság továbbá kifejtette, hogy a hátrány okozása csak esetleges feltétel, mint ahogy az irányelv (35) preambulumbekezdése is a méltányos díjazás mértékének meghatározásánál alkalmazható szempontként nem egyszerűen magát a „kárt” említi, hanem az „esetleges kárt”.[21] Az esetleges kárból következően egyáltalán nem szükséges bizonyítani, hogy a felhasználók valójában magáncélú másolást végeztek és ténylegesen hátrányt okoztak a védelem alatt álló mű szerzőjének.[22] Végezetül a Bíróság megállapította, hogy az üres adathordozók másolatok készítésére való puszta alkalmassága elegendő a magáncélú másolat után fizetendő díj alkalmazásának igazolására.[23] A tényleges felhasználás nem releváns, az legfeljebb a díj mértéke szempontjából irányadó.[24]

[38] A Bíróság tehát az üreshordozó-díj feltételének az adathordozó magáncélú többszörözésre való alkalmasságát állapította meg. A felhőalapú tárhelyek – ahogy azt már korábban leírtuk – kétség kívül alkalmasak szerzői művek magáncélú többszörözésére. A tárhelyet igénybe vevők általában természetes személyek, céljuk a fájlok, adatok saját részükre történő tárolása, így az jövedelemszerzés célját nem szolgálja. Ennek ellenére a felhőalapú szolgáltatásokat nem terheli semmilyen formában díj magáncélú másolásra tekintettel. Ezen szolgáltatások körében már az is problémát okozhat, hogy pontosan mi az, vagyis inkább mi legyen az a berendezés, készülék, amelyet e díjjal terheljünk[25] Véleményünk szerint három esetet vizsgálhatunk meg abból a szempontból, hogy díjfizetést mire is kéne alkalmazni. Üreshordozó-díjjal terheljük a szervereket felépítő belső merevlemezeket? A felhasználó számára nyitva álló felhő tárhelyet lehet egyáltalán díjjal terhelni? Vagy azokra a készülékekre kell kivetni díjat, amelyeken keresztül igénybe vehető felhőalapú szolgáltatás?

 

A teljes tanulmányt a Polgári Jog folyóirat 2017/5. számában olvashatja.

 

---